Vajon mennyivel több útdíjat autóztunk tavaly?

iho/közút   ·   2016.01.23. 16:15
utdijill0

Több mint 243 milliárd forint bevétel származott az útdíjakból tavaly, ami 33 milliárd forinttal haladja meg az egy évvel korábbit a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) előzetes adatai szerint. A bevételek több mint háromnegyede, 185 milliárd forint a teherautók által használt e-útdíjból (HU-GO) származott, és több mint 57 milliárd forint folyt be az e-matricákból 2015-ben. Az e-matricák eladásainak csaknem felét, 47,9 százalékát adták a heti matricák. Az eladott darabszám enyhén növekedett 2014-hez képest, tavaly 8,5 millió ilyen matricát értékesítettek. Az éves matricák adták a bevételek 21,8 százalékát, darabszámuk 289 ezerre nőtt az egy évvel korábbi 224 ezerről.

Az útdíjszolgáltató adatai szerint az 1,3 millió eladott megyei matricából több mint 7,3 milliárd forint bevétel származott, ez az összes e-matricákból befolyt bevétel 12,7 százaléka. A megyei matricák csaknem kétharmadát, 810 ezret Pest megyére váltották az autósok, majd Fejér megye következik 151 ezerrel, amit Győr-Moson-Sopron megye követ 74 ezerrel. A legkevesebb matricát Vas megyében vették tavaly, mindössze 2 439 darabot.

Közben tizennyolcra bővült a szervezet országos lefedettségű ügyfélszolgálati irodáinak száma. Kibédi-Varga Lajos, a NÚSZ szóvivője a közlemény szerint elmondta: 2015-ben közel félmillió ügyfélmegkeresést kezeltek, felüket az ügyfélszolgálati irodákban. A magyar és külföldi autópálya matricák értékesítése mellett az adatvédelmi okokból csak az irodákban végezhető, személyes jelenlétet igénylő ügyfélszolgálati szolgáltatások és a pótdíjas ügyintézés erősíti a NÚSZ saját ügyfélszolgálatainak szerepét.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek