Vakcinaturizmus: repülj az oltásért!

iho/repülés   ·   2021.02.28. 12:00
2388_01_0006_01

Eddig főképp az oltóanyag utazott az oltandókhoz, most már az oltandók is próbálnak eljutni az oltóanyaghoz, akár egy másik kontinensre. „Tengerpart, mojito és vakcina.

Ezt az új kifejezést is meg kell tanulnunk, bár Európán belül kisebb a relevanciája: a vakcina-turizmus ugyanis elsősorban olyan régiókban működik, mint új utazási forma, ahol és ahová egyáltalán - lehet utazni... A megoldás: kirepülni az Unióból.  A Simple Flying híre szerint annak ellenére, hogy a Covid elleni oltóanyagok egyik fő gyártója Németország, itt sincs elég belőlük, de aki rászán pénzt és vállalja a kockázatot, hogy nem egy EU jóváhagyta injekciót kapjon, annak meglesz a lehetősége erre, vakcina-különjáratok révén.

A célpont Moszkva, a végrehajtó pedig maga a Lufthansa, bár még hivatalosan nem hirdették meg az utakat. A gép – inkább gépek – Frankfurtból szállnának fel, a célpont Domogyedovo.

Moszkva második repülőterén állítólag már ki is jelöltek egy bizonyos meghatározott helyszínt, amelyet teljesen elszigetelnek a légikikötő többi részétől.

Ide viszik a géptől az utasokat, itt kapják meg az orosz Sputnik V-t, majd némi pihenés után, ha mindenki végzett, a járat már indul is vissza, anélkül, hogy az utasai egyáltalán belépnének Oroszországba.

Mindezt ezer euró körüli áron – és persze azzal, hogy a repülést és a gyors oltakozást néhány hét múlva meg kell ismételni, ugyanezért a tarifáért.

Ami nehezíti a szervezést: tranzitvízumot így is megkövetelnek az orosz hatóságok, ugyanakkor Moszkva hivatalosan még nem bólintott rá a tervre. Ha viszont sikeres lenne a vállalkozás, a Lufthansa – vagy nyilván inkább a Lufthansa-csoport – kiterjesztené a lehetőséget, és Bécsből, illetve Zürichből is indítana járatokat.

A vakcinaturizmus gyakorlatilag egyidőben indult magával a vakcinagyártással és -terjesztéssel.

A helyzetről a Forbes nyújt legátfogóbb képet. Eszerint az első utazásszervezők, amelyek ráindultak erre az üzletágra, indiaiak voltak, akik még egy kis városnézést is befűztek a rövid programba, New Yorkban, Londonban.

Akik hosszabb időt kell, hogy töltsenek a célponton, azok, akik Izraelbe utaznának, hogy ott az úticsomag részeként bérelt helyeken töltsék el a két oltás közötti időt. Azonban ezt a lehetőséget, bárhonnan is érkezzenek, csak máshol élő izraeli állampolgárok vehetik igénybe, mert Izrael ugyan már enged járatokat leszállni az országon kívülről, viszont csak a saját állampolgárait engedi be.

Az Egyesült Államokon belül korlátlanul repülhetnek az emberek, és ezt főképp Florida felé használják ki azok, akik gyorsabb oltást akarnak.

Itt ugyanis a kormányzó rendelete alapján a 65 éven felülieknek elsőbbsége van az oltásban, viszont az állam nem követeli meg, hogy az oltásra jelentkező idősek ott is lakjanak.   

Dubai olyasfajta kampányt indított, amivel magasan képzett informatikai szakembereket, „digitális nomádokat” hívna az országba egy évre, azzal a bónusszal, hogy ott oltást is kapnak. Egy brit „utazási és életmód központ”, a Knightsbridge Circle, évi 25 ezer fontos tagdíjért most már vakcinarepüléseket is ajánl Dubaiba, és mióta ezt is hozzátette a kínálatához, kétezren jelentkeztek. Kuba pedig igyekszik kellemes karibi üdülési lehetőséggel összekötni a külföldiek oltását, a jelszó: „tengerpart, mojito és vakcina”.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek