Váltakozó áramú betáplálásra váltanának a csehek

iho/vasút   ·   2017.01.11. 13:45
400px_cd_cargo_vectron

A szándékot Dan Ťok cseh közlekedési miniszter nemrég jelentette be. A projekt által 1796 kilométernyi vonal felett váltaná fel a huszonöt kilovolt ötven hertzes váltakozó áram az egyenáramú rendszert, szabványosítva ezzel a fővonali betáplálást. Az átállásra az elképzelés szerint 2025 és 2040 között, fokozatosan kerülne sor. Két vonal azonban továbbra is eltérne a leendő országos szabványtól: a Tábor és Bechynĕ közötti huszonnégy kilométeres, egyvágányú, egyenáramú szakasz, valamint az osztrák határig vezető Retz–Šatov–Znojmo vonal, ami az Ausztriában is alkalmazott, tizenöt kilovolt 16,7 hertzes váltakozó áramot használna.

A CD járműállományának nagy részét, többek között a felvételen látható 660-as sorozatú InterPanter-motorvonatot se érinté hátrányosan az áramnemváltás, hiszen az egyen- és a váltakozó áramú rendszert is „ismeri”

Mivel a cseh vasúthálózat jelentős részén, 1374 kilométeren már évtizedek óta a huszonöt kilovoltos rendszert használják, és a vontatóállomány nagy része is alkalmas mindkét áramnemre, így szinte minden további nélkül végbe mehet az átállás. A szabványosított betáplálás megkönnyíti a szomszédos országokból, például Szlovákiából történő átjutást – főleg, hogy a szlovákok is át szeretnének állni a huszonöt kilovoltra.

A döntést egy megvalósíthatósági tanulmány kielemzése után hozták meg. A munkálatok pontos menetének megtervezését, valamint magát az átépítést is a cseh infrastruktúrakezelő SŽDC fogja végezni. A költségekhez a csehek uniós forrásokat is be szeretnének vonni. A jelenleg támogatott beruházások 2021-2022-ben érnek véget. Némi tőkét a vasúti infrastruktúra karbantartására szánt költségvetésből is ki tudnak nyerni, a szakaszos átállások pedig a nagyobb karbantartási munkálatok során realizálódhatnak.

Azok a közszolgáltatást végző vagy fuvarozó társaságok, melyeknek át kell alakítaniuk járműveiket a huszonöt kilovoltos rendszerhez, kártérítést fognak kapni a cseh kormánytól, ennek részletei azonban még kidolgozásra várnak – számol be az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek