Van élet a Malév után: bemutatkozik a Civil Társulás

iho/repülés   ·   2012.07.16. 19:49
cim

Kedden este a VISTA Utazási Iroda rendezvénytermében lép először a nyilvánosság elé az a csoportosulás, amely az iho/repülés értesülései szerint már régóta – a Malév bukása előtt jóval – elkezdte egy új magyar légitársaság tervezését. A „Civil Társulás az Új Magyar Légitársaságért – Híd a Világra” nevű szervezet ehhez keres támogatókat.

Mint korábban beszámoltunk róla, független szakértők csoportja olyan üzleti modellt dolgozott ki, amely a társulás szerint nemzetközi méretekben is egyedülálló megoldást jelent, és ezzel „egy új magyar légitársaság megalapítása kézzelfogható közelségbe került”. A dokumentum szerint a társulás feladata, hogy létrehozza a „kisbefektetői körre épülő, de kizárólag üzleti alapokon szervezett légitársaságot”. Ehhez meg kell, hogy történjen a kistulajdonosi-részvényesi kör felmérése, a potenciális partnerek bevonása, a Zrt. alapítása, majd kezdődhetnek a tárgyalások a már érdeklődő befektetőkkel. A társaság egyébként a kormányhoz is fordult azzal a szándékkal, hogy bemutassa a terveit.

A kedd esti, 18.30-kor kezdődő rendezvényen az alapítók és a szakértők ismertetik a kialakult menetrendet, beszélnek a Civil Társulás célkitűzéseiről és feladatairól, a szervezethez történő csatlakozás lehetőségéről, a Magyar Légiutak a Világra Zrt (MLV Zrt.) megalakításának menetéről és a részvényjegyzés lehetőségeiről is, illetve betekintést nyújtanak „az új magyar légitársaság üzleti koncepciójának egyes elemeibe”.

Az iho/repülés eddigi exkluzív információi szerint az alapítók globális légitársaságot terveznek, amelynek több kontinensen lennének bázisai, és amely ugyanakkor a Malév helyébe lépne a bukott nemzeti légitársaság által felhagyott kelet-európai és balkáni hálózatokon. Külső támogatás nélkül tartaná fenn magát. Az utaskiszolgálás a hagyományos légitársaságok színvonalán, vezetése és adminisztrációja viszont a diszkontok alaposan csökkentett modellje szerint alakulna, gépparkja használt de fiatal gépekből állna, amelyeket nem lízingelne, hanem megvásárolna a társaság. A flotta nemcsak közéepes, hanem nagyhatótávolságú utasszállítókból is állna.

A társulás honlapja szerint a bemutató végén a résztvevők csatlakozhatnak a Civil Társuláshoz, hogy „ezzel aktív kezdeményezői és szervezői lehessenek a nemzeti légitársaságunk létrehozásának. A rendezvényre ugyancsak a honlapon lehet bejelentkezni.

Kapcsolódó hírek