Vasúti összeköttetés épülhet Uganda és Ruanda között

iho   ·   2014.07.05. 14:50
400px_uganda

A Gauff Ingenieure a napokban nyerte el azt az ugandai és ruandai kormányok által közösen kiírt, a 8,6 millió USA-dollár értékű szerződést, mely értelmében a német infrastruktúra-szakértő vállalat tervezheti meg az ugandai főváros Kampalát Ruanda fővárosával, Kigalival összekötő, normál nyomtávú vasúti pálya vonalvezetését. A tervezés költségeihez a ruandai kormány 1,4 millió euróval, az ugandai vezetés 4,9 millió euróval járul hozzá. A végleges kivitelezési terv várhatóan egy év múlva készülhet el – adja hírül a Railway Gazette.

A vasútvonal Uganda déli részén vezet majd végig, az ország keleti szélén, a kenyai határon fekvő tízezer fős Malabától az 1,7 millió lakosú főváros Kampalán, továbbá a délnyugati részen, a ruandai határnál található Mirama Hills kisvárosán keresztül Ruandába, Kigaliig. A vonal Bihangáig párhuzamosan fog futni az Ugandában általános méteres nyomtávval létrehozott Kampala–Kasese vonallal, ezt követően fordul majd délre, Ruanda irányába. A fővonalon kívül több mellékvonalat is létrehoznak, a két ország számos városát az új, normál nyomtávú hálózathoz kapcsolva.

Keskeny nyomközű tehervonat Kampalában. Hamarosan normál nyomközön is folyhat a teherszállítás, összekötve Ruandát, Ugandát és Kenyát<br>(fotó: Danbirchall, Wikipedia)

A vasútvonal Ruandát nem csak Ugandával, hanem Kenyával és Dél-Szudánnal is összekapcsolja. Malabától keletre épül ugyanis egy, a dél-szudáni Jubáig, valamint egy másik, a kenyai főváros Nairobin át Mombasáig vezető új, normál nyomtávú vasútvonal, mely kínai támogatással valósul meg, és amit várhatóan 2018 márciusában adhatnak át a forgalomnak.

A nyolcvan kilométer per órás üzemi sebességre tervezett pálya kivitelezésének teljes költsége a számítások szerint 13,5 milliárd dollár, mely megoszlik Ruanda, Uganda és Kenya között. A három országot összekötő vasútvonal várhatóan tehermentesíti a teherszállítás által zsúfolt közép-afrikai utakat.

Az ugandai területen végzendő munkálatokhoz szükséges műszaki, beszerzési és építési szerződéseket várhatóan hat kínai cégnek ítélik oda még július folyamán. A ruandai közlekedésfejlesztési ügynökség főigazgatója, Guy Kalisa elmondta, a projekt azt jelzi, hogy az ország vezetői elkötelezettek az olyan közös regionális integrációs fejlesztések iránt, melyek elősegítik a regionális kereskedelem, valamint az emberek és áruk szabad mozgását – számol be az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek