Vasúttörténeti értéket ment a Vízügy

iho   ·   2014.04.18. 14:30
00kicsi

Ennek első lépéseként a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Kaposvári Szakaszmérnöksége elvégezte az egykori Kapos-híd jobbparti megmaradt hídfője környezetének rendbetételét.

Olyan volt ez egyesületünk számára – írja sajtóközleményében Kemenczei Róbert, a Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület elnöke –, mintha karácsonyi ajándékot kaptunk volna. A helyi médiában már találkoztunk a Kapos folyamatban lévő mederrekonstrukciójának hírével. Arra járva vettük észre, hogy a bal parti hídfőt bontják. Levélben kértük a Szakaszmérnökség segítségét, hogy legalább a jobb parti hídfő megmaradhasson. Ehhez képest, nemcsak hogy megmaradt, hanem a környezetét is megszépítették. A Vízügy nagylelkű gesztusa és ösztönzése nyomán határoztuk el, hogy akkor ne elégedjünk meg azzal, hogy a „csupasz beton-öntvény megmenekült a légkalapácstól”, hanem célul tűztük ki, hogy egy kisebb parkosított pihenőhelyet alakítsunk ki körülötte emléktáblával, tájékoztató kiírással, paddal. Ennek megvalósításához további támogatókat keresünk segítségüket kérve.

A hídmaradványok „eredeti” állapotukban<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(forrás: Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület)

Biztosak vagyunk abban, hogy az emlékhely népszerű zarándokhely lesz a vasútbarátok számára az ország minden részéből. Jelentőségét növeli, hogy a hídfőtől pár lépésre a folyó két partján egy-egy nagyméretű – szinte eredeti állapotában megmaradt – áteresz is áll még a felszedett vasútvonal maradványaként. A tájat figyelve a mai napig szépen kivehető a régi vasút nyomvonala, amely általában a turistatérképeken is jelölve van.

Úgy érezzük, hogy a Somogyország története iránt érdeklődők szívét is meg fogja dobogtatni az emlékhely, legfőként, amikor gyermekeiknek, unokáiknak mesélik: „Látod, ott állt a híd amin átment a vonat... azon én még utaztam”. Nagy előny, hogy ez a vasúti „rom” szembetűnő helyen van, mivel a 66-os főútról is jól látható.

Az egykori híd tövében, a szép látványt nyújtó zselici dombok alatt a fákkal szegélyezett Kapos folyó hangulatos, már-már romantikus vízparti pihenőhelyet kínál minden megfáradt kirándulónak.

Még nagyon sok a tennivaló ezen ügyben is, de legalább sikerült elérni azt, hogy az amúgy bontásra kijelölt hídpilléreket nem bontották el teljesen és az egyik teljes egészében megmaradhat.

Jelenleg azon dolgozunk, hogy emléktáblát helyezhessünk el, és egy kisebb parkosításra is legyen lehetőség, ha befejezik a mederrendezéssel járó munkálatokat, illetve hogy hogyan tudnánk a műtárgy körüli terület időszakos gondozásába bekapcsolódni, mert ez a vízügy egyik kérése. Ehhez a munkához is a jövőben minden felajánlást és segítséget elfogad az egyesület, hogy hosszú távon megőrizhető legyen a műtárgy és hogy méltó környezete legyen, amely megörvendeztet minden, a vasút története iránt érdeklődőt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek