Véget ér a vadnyugati drónvilág?

iho   ·   2015.10.20. 08:45
cim6
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal döntött: munkacsoportot hoz létre a pilóta nélküli repülőszerkezetek regisztrálásának előkészítésére. A csoport részben az UAV-használók delegáltjaiból, részben pedig a „rendes”, pilótával irányított repülés szakembereiből áll össze.

Ennek a mintegy 25–30 fős csapatnak a feladata ajánlásokat kidolgozni, milyen kisebb, valóban játéknak minősülő gépek mentesülhetnek az intézkedés alól, és hogy miképp lehet a regisztrációt megszervezni úgy, hogy a folyamat ne okozzon túl nagy zavart a kereskedelemben, illetve a polgári UAV-üzemeltetőknek. A csoportnak ugyanakkor újabb biztonsági ajánlásokat is kell készítenie.

Az amerikai közlekedési miniszter azt reméli, a regisztráció rendszere a felelősségvállalás kultúráját honosítja meg, különösen azoknak az új felhasználóknak a körében, akiknek nincsenek ismereteik az Egyesült Államok légi rendszeréről. Az intézkedés javítja a biztonságot a levegőben és a földön egyaránt, tette hozzá az ATW online összefoglalója szerint Anthony Foxx.

Mint erről korábban beszámoltunk, az amerikai hatóságok attól tartanak, hogy az Államokban idén több mint egymillió ilyen szerkezetet helyeznek a karácsonyfák alá, vagyis hihetetlen számban használják már ezeket a gépeket. Az FAA részéről a hivatal vezetője, Michael Huerta elmondta, naponta futnak be újabb és újabb jelzések tilos helyen repülő vagy veszélyesen működtetett szerkezetekről, az esetek száma tavaly óta megduplázódott, a sporteseményeken reptetett UAV-októl kezdve a repülőgépeket veszélyeztető pilóta nélküli eszközökig. Legutóbb nagy port vert fel az az eset, amikor egy drón egy erdőtűz oltásakor bénította meg egy időre a tűzoltó repülőket, Lengyelországban pedig egy F-16-os ütközött egy UAV-val, szerencsére egy kisméretű géppel, amely a harci gép törzsén okozott sérülést.

Az FAA ugyanakkor újabb felvilágosító kampányt indít és külön programot tervez a nagy repülőterek zónájának biztonsága érdekében. A szabályok megszegőivel szemben pedig komolyabbak lesznek az eljárások, ígéri a hatóság.

A helyzet eldurvulását jelzi, hogy közben megszületett az első, kifejezetten drónok ellen konstruált kézifegyver, amely rádiójelek „kilövésével” négyszáz méteres távolságból képes megállítani a szerkezeteket. A gyártó cég akár a Fehér Ház vagy a külföldi amerikai nagykövetségek védelmét is kiegészíthetné, javasolt iskolák és börtönök drón-elhárítására is. A felhasználónak csak a közeledő repülő szerkezetre kell céloznia, a többit a puskacsőszerű antennából kibocsájtott zavaró jelek intézik. Nem pusztítja el a célba vett drónt, de arra kényszerítik, hogy vagy lebegésbe menjen át, vagy leszálljon.

Ami egyébként még mindig „humánusabb” megoldás, mint azoké, akik egyre sűrűbben lepuffantják az igazi fegyverükkel a pilóta nélküli gépet, ha úgy érzik, hogy az megzavarja a nyugalmukat, a magánéletüket. A britek módszere a jelek szerint a húsba vágó büntetés, egy drónfelhasználónak 1200 fontot kellett fizetnie egy promóciós anyag forgatásáért Londonban, a Marble Arch környékén. A Time azzal a címmel adott hírt a közlekedési tárca és a hatóság regisztrációs programjáról, hogy talán egyszer tényleg véget ér a vadnyugati drónvilág.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek