Vérfrissített oroszlánok

Ács Attila   ·   2017.07.16. 08:45
MAN_LionsCoach_kicsi

Tizenöt évvel ezelőtt indult be a második generációs Lion’s Coach sorozatgyártása, ami az elődmodellhez hasonlóan az MAN törökországi gyárában készült, elsősorban az árérzékenyebb piacokat megcélozva. A típus azonban annyira sikeresnek bizonyult, hogy néhány év múlva inkább a német ikertestvér, a Lion’s Star gyártását szüntették be; a Coach egyeduralomra tört mindenhol. A vevők nagy része nem igazán volt hajlandó magasabb árat fizetni gyakorlatilag ugyanazért a buszért, csak amiatt, mert Németországban szerelik készre, inkább az olcsóbb, egyszerűbb, de a minőségi szempontból talán kevésbé professzionális török megoldást választották. Később ugyan ismét megjelent a kínálatban a prémiumnak mondott Star is, de már ezt is Törökországban gyártották Lion’s Coach Supreme név alatt.

Az új MAN Lion's Coach (fotók: MAN)

Lion’s Star továbbra sincs, van viszont egy teljesen megújult, harmadik generációs Lion’s Coach, honnan máshonnan, mint Törökországból. A típusról az utóbbi hónapban már keringtek látványtervek, kémfotók, sőt, a napokban már egy brossúra is felkerült az MAN honlapjára, illetve az is megtudtuk, a hivatalos, nagyszabású bemutató az idei BusWorldön lesz ősszel, Kortrijkban.

Amint a képeken is látható, a busz kívül-belül teljesen megújult, a mai divatirányzathoz igazították a karosszéria formáját. Az összes lámpája ledes, ami azt jelenti, hogy szinte „örökéletű”, a fényszóró pedig jóval nagyobb fényerőt biztosít. Teljesen új tervezésű a váz is, ami jóval erősebb elődjénél, és így már megfelel az új ECE R66.02 borulásvédelmi szabványnak is.

A típus első körben háromféle hosszban lesz kapható (12 ezer 101 milliméter, 13 ezer 361 milliméter illetve 13 ezer 901 milliméter), de az év végétől egy negyedik variáns bevezetését is tervezik 13 ezer 91 milliméteres hosszban, még két tengelyen. Üléselrendezéstől függően a legnagyobb befogadóképesség hatvanhárom fő lehet, a csomagtér pedig 11,7 és 14,3 köbméter között változhat.

Hátulról is érdekes

A városi buszok is megújulnak

Az Lion’s City ugyan még csak az utóbbi pár évben tűnt fel a hazai utakon, valójában már egy igazi korelnöknek számít az európai buszpiacon, hiszen a története egészen 1996-ig nyúlik vissza, ekkor mutatta be az MAN ezt a korábbi csúnyácska, csak második ajtóig alacsonypadlós modelleket leváltó típust. Hamar rádöbbentek, esztétikai szempontból az új busz sem egy nagy durranás, ezért pár évvel később kapott is egy faceliftet, így már teljesen megfelelt az akkori trendeknek. 2004-ben jött el az újabb változás, amely megint új homlok- és hátfalat, valamint új, környezetkímélőbb motorokat hozott, illetve ekkor kapta meg a Lion’s City nevet is. Ez a típus lett az alapja az új Neoplan Centrolinernek is (amelynek a gyártása pár év múlva befejeződött).

Az elmúlt években a típuscsaládnak ugyan számos új változata jelent meg, ezek azonban elsősorban különböző alternatív hajtásokat jelentettek, a karosszérián csak kisebb módosításokat végeztek, ergó valóban eljött az újratervezés ideje.

Az első kiszivárgott grafika az új MAN Lion's Cityről

Az új Lion’s Cityről egyelőre még csak egy látványterv jelent meg, de nagyon impozánsnak tűnik a busz, stílusában megegyezik a fentebb bemutatott Lion’s Coach-csal. Valószínűleg a 2500 milliméteres szélességről áttérnek végre a 2550 milliméteresre, kérdés, a váznál marad-e a KTL technológia vagy esetleg eleve valamilyen rozsdamentes anyagot alkalmaznak. Legkésőbb a szeptemberi belgiumi Busworldön ezt is megtudjuk, de a típus legkorábban csak 2018 tavaszán tűnhet fel a menetrend szerinti forgalomban (hazai viszonylatban pedig valószínűleg még később).

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek