Veteránjármű-felvonulás ünnepelte a Közlekedési Múzeum százhuszonötödik évfordulóját

iho/közút   ·   2024.05.02. 15:00
veteran_mmkm_01

A jeles alkalomból május 1-jén több mint kétszázötven klasszikus autó és motorkerékpár haladt a Városligetből az egykori Északi Járműjavítóhoz, ahol a Múzeum új időszaki kiállítását háromezernél is többen tekintették meg a nyitónapon.

A felvonuláson a Múzeum járművei is részt vettek, többek között egy 1974-es Citroën DS személyautó – amit méltán hívtak “Istennőnek” –, egy 1947-es Pobeda, illetve egy 1968-as BMW R60/2 típusú motorkerékpár, amelyet dr. Schneller Domonkos, a Múzeum főigazgatója vezetett. A 250 járműből álló menet az Északi Járműjavító és az Opera Eiffel Műhelyház udvarára érkezett, ahol már hosszú sorban várták a látogatók, hogy beléphessenek a Dízelcsarnokba, és megtekinthessék az új, „Mivel megyünk? Energiamix a közlekedésben” című tárlatot, mellyel minden eddigi kiállításánál nagyobb területen, hiánypótló módon mutatja be korunk egyik legfontosabb témáját: az energiafelhasználást a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM).

Egy 1967-es évjáratú Buick Skylark (fotók: MTI/Máthé Zoltán)

A majális az új időszaki kiállításon túl az Animato klarinét kvartett zenei közreműködésével, veterán jármű szépségversennyel, kerékpáros akadálypályával és házi pörkölttel várta az érdeklődőket. Schneller Domonkos főigazgató köszöntötte a látogatókat és a veteránautó-tulajdonosokat, D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere és a rendezvény fő támogatója, továbbá Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója szintén felszólalt a közönség előtt. Az esemény háziasszonya Zavaros Eszter, operaénekes, műsorvezető volt, aki magával ragadó jókedvvel és rutinos felkészültséggel vezényelte a programokat.

A délután folyamán a Múzeum elismerésében részesítette az összegyűlt járműveket, Schneller Domonkos díjat adott át többek között a legrégebbi járműnek: egy 1896-os Panhard & Levassor gépjármű szegedi tulajdonosának. A közönségkedvenc díjat a Kaáli Autó-Motor Múzeum 1973-as Lamborghini Espadája kapta. A felvonulók között olyan járműcsodák tették tiszteletüket, mint például egy 1916-os Indian PowerPlus motorkerékpár, egy 1913-as Studebaker nyitott személygépkocsi, egy 1929-es Mercedes-Benz Nürburg autó vagy Lukács Ottó 1929-es magyar Méray Jap 600-as motorkerékpárja, amellyel tavaly hatezer kilométerss túrát teljesített Amerikában. A Múzeum kollégái 125 szeletes tortával kedveskedtek a látogatóknak.

A klasszikus Rolls-Royce-ok orrán díszelgő, híres "Extázis szelleme" (Sprit of Ecstasy) szobrocska

Az évforduló részeként május 1-jén tíz órától nyitotta meg kapuit a „Mivel megyünk? Energiamix a közlekedésben” című időszaki kiállítás a Dízelcsarnok hatezer négyzetméteres kiállítóterében, ingyenes tárlatvezetésekkel és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal. Az új tárlat napjaink egyik legfontosabb témáját, az energiaforrások kérdéskörét vizsgálja a közlekedés vonatkozásában, mely október végéig 10 és 17 óra között szerdától vasárnapig látogatható. A kiállításon 36 különleges jármű és 65 műtárgy várta a közlekedés szerelmeseit, amelyre a nyitónapon több mint háromezer látogató volt kíváncsi.

A Múzeum különleges programokkal várja az egyéni és csoportos látogatókat, az iskolás osztályok figyelmébe ajánlja a múzeumpedagógia foglalkozásokat.

További információk a www.mivelmegyunk.hu weboldalon érhetőek el. A Múzeummal kapcsolatos legfrissebb híreket és programajánlókat a Közlekedési Múzeum Facebook oldalán lehet követni.

(Nyitóképünkön a veterán járművek egy része gyülekezik a felvonulásra a Városligetben. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek