Vigyázz, ha jön a vonat! És a hó...

iho/vasút   ·   2016.12.25. 18:00
400px_hoeke

A globális felmelegedés miatt kis hazánkban is lassan már különlegesnek számít egy-egy kiadósabb havazás, sok más térségben azonban – főleg az amerikai kontinensen – azért bőséggel jut a téli égi áldásból. Következzen egy összeállítás néhány rövid, de annál látványosabb felvételből.

2015 januárjának legvégén, február legelején a kanadai New Brunswick állam déli részét pár napon belül háromszor is hatalmas hóvihar kapta el, jelentős mennyiséget hagyva maga után a téli csapadékból. Már tiszta időben, február harmadikán délután három óra után pár perccel a Canadian National 406-os számú, tartálykocsikból álló tehervonata a salisbury-i útátjáró környékén csapott fel hókotrónak, nem kis tempóval. Ezt videóra venni garantáltan egyenlő lehetett az instant hóemberré válással! A New Brunswick-i Moncton és Saint John között naponta közlekedő teherszerelvény élén a felvétel készítésekor a 2304 pályaszámú, 4400 lóerős ES44DC General Electric dízel-elektromos mozdony dolgozott.

Továbbra is Kanada, és amilyennek egy télnek arrafelé illik lennie. 2015 februárjában Ontario államban is masszív adag hó gyűlt össze. Az Ontario Southern Railway vasúttársaság Salford–Saint Thomas vonalát is jócskán belepte a hó, ezért végigküldtek rajta egy vasúti hókotrót. Volt mit arrébb pakolnia. A kép közepén posztoló fotóst egy kisebb lavina kaphatta telibe.

Az Ontario Southland vonalon, Ingersoll és Saint Thomas között 2015. február 17-én két, a General Motors által még az 1950-es évek során épített FP9-es dízelgép, valamint az eléjük helyezett kabinos hóeke csapta szét a síneken vastagon borító havat.

A következő felvétel már kicsit délebbre, az Egyesült Államokban készült. Egy-egy Amtrak szerelvény takarítja a havat a Connecticut állambeli Windsornál található útátjárónál, körülbelül nyolcvan mérföld, azaz százhúsz-százharminc kilométer per órás tempónál. Az első vonattal a 470-es pályaszámú, EMD F59PHI dízel-elektromos mozdony seper át, a második élén az 55-ös F59PHI dolgozik. Utóbbi szerelvény elé pár perccel annak elhaladása előtt rakott vissza a sínekre egy adag havat egy közúti hókotró.

Az Amtrak Keystone 647-es számú, három kocsiból és egy villamos mozdonyból álló személyszállító ingavonata robog át bőven száz kilométer per órás sebesség felett a New Jersey államban, a Northeast Corridoron (NEC) található North Elizabeth állomáson, hóval és jéggel terítve be a felvétel készítőjét.

Az Illinois állambeli Shabbona közelében kapta lencsevégre Jason Leverton 2014. január 26-án, amint a Union Pacific vasúttársaság Troy Grove-i részlegének négy dízelmozdonyból és számos, homokot szállító teherkocsiból álló vonata utat tör magának a hóban.

Most nézzük meg azt, milyen a tél Új-Zélandon. 2012. június hetedikén – mert ugye a Föld déli féltekén a mi nyarunk idején van tél – a Kiwirail 5293 pályaszámú dízelmozdonya a TR 5327-es dízelgépének segítségével takarította a néhol több tíz centiméter magas havat Christchurchből indulva az Arturs-hágó irányában.

„Bónusz track”, avagy azért Magyarországon is tud kemény lenni a tél. 2010 februárjában az ország nyugati részét tekintélyes hó lepte be, az erős szél ezt csak tetézte, jókora torlaszokat emelve. A 325-ös Bzmot motorkocsi egy mellékkocsit vontatva el is akadt a 29-es vonalon Polgárdinál, ráadásul a segítségére küldött 2330-as remot Csörgő is a hó fogságába esett. A pórul járt gépek kimentését csak másnap kezdték meg a 165-ös Szergej  formájában. A szovjet őserő kihúzta az elakadt járműveket, és még egy kicsi tisztított is a behavazott pályán.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek