Villamos a csapdában

Közösségi közlekedési fejlesztésekben a kelleténél sokkal szegényebb világunkban mindennek örülünk, legyen az pár méter új villamosvonal, vagy akár egy, az igényeket meghallgatva áthelyezett buszmegálló. Hát sín most éppen akad új, nem csak pár méter, de kilométerekben mérhető hosszúságú: megérkezett a villamosvágány a Szakasits Etele úton az Etele térre, a Kelenföldi pályaudvar elé.

Ritka, sőt, párját ritkító eset Budapesten, hogy egy egykori külvárosi elágazóállomás ilyen magas rangba küzdi fel magát: gravitációs mezeje talán a legerősebb a – fejállomásokat nem számítva – budapesti pályaudvarok között. Még Kőbánya-Kispest sem éri utól, pedig ott is van villamoson kívül minden, még egy bevásárlóközponttal meglehetősen jól összeszervezett buszvégállomás is.

Az összeszervezés Kelenföldön nem sikerült ilyen jól (mondhatni, egyáltalán nem sikerült, szándék sem volt rá, ez még egy külön írás témája lesz a jövőben), ez oka és következménye is lehet annak, ahogy ez a csomópont túlterhelődött.

Az idestova több mint tíz éves, akkor forradalmian újnak számító gondolatokat is felvető budapesti közlekedési rendszerterv egyik fontos megállapítása volt, hogy a közlekedési hálózat elemeinek pontszerű kapcsolódása helyett a fonódó-átlapoló jellegű kapcsolatokat kell favorizálni, mert ez nem csak a használók érdekeinek felel meg, hanem a hálózat üzemeltetését is rugalmasabbá, könnyebbé teszi. A szó azonban elszáll, a beton és az acél megmarad, ezenkívül megmaradtak az évtizedek óra berögzült tervezési-fejlesztési sémák, dogmák. Az egyik ilyen budapesti város- és közlekedéstervezési dogma, hogy az Etele téren véget ér a világ.

A felfogás eredményét láthatjuk a Kelenföldi pályaudvar környékén is: a vasútvonal lassan százötven éve hermetikusan elzárja egymástól a hegyoldali és a Budaörsi út menti városrészeket a karnyújtásnyira lévő XI. kerületi belső városrészektől. Ezt az elzártságot csak hosszú idő alatt, tudatos, egyirányba ható, egymásra épülő fejlesztésekkel – a leginkább bizony közlekedési fejlesztésekkel – lehetne csökkenteni, majd végül megszüntetni.

Lássuk csak, milyen hajók mentek el eddig, amelyekkel ezen a városépítészeti és közlekedési hálózatfejlesztési zsákutcán túl lehetett volna hajózni:

• Bizonyára kap hideget-meleget az, aki megpengeti, hogy bizony a Bartók Béla út nevű klassz kis sugárutunkat nem arra kellene használni, hogy annak negyvenvalahány méter széles külső szakaszán óránként három autó elmenjen. Különösen nem úgy, hogy a vasútvonal túloldalán megvan a folytatása. Rimaszombati út néven és körülbelül eltalálja a Sasadi út és Budaörsi út csatlakozási pontját. A Sasadi út a hegyoldal egyik fontos feltáróútja. A vasútvonal különszintű keresztezése (valamikor volt itt egy gyalogosaluljáró, amit már régen megszüntettek) minden további nélkül lehetséges volna, úgyszintén egy Budaörsi úti csomópont. Akkor gyalogosan, autóval, biciklivel minden további nélkül, a legrövidebb úton lehetne közlekedni a hegyoldal és a XI. kerület központi részei között. Amit ugye most is lehet, de erős és felesleges kerülőkkel.
• A négyes metróra már annyit vártunk, olyan izzadtságosan, lassan és drágán készült el, ennyi áldozat után már minimum el lehetett volna tőle várni, hogy legalább egy kicsit oldja a Budaörsi út és a vasúti pályaudvar kordonhatását. De nem teszi, szigorúan a vágányok alatt van a végállomás, most és sejthetően mindörökké. Az új aluljáró pedig funkcionálisan ugyanaz, mint a régi, csak jó anyagokkal és menő részletekkel. De általa sem került közelebb egymáshoz kelet és nyugat, legfeljebb a Sasadi úttól átkacsázó gyalogos most más akadálypályán jut át a XI. kerületbe.
• Ezek után, hogy a villamos is falnak megy az Etele téren, már nem is ok, hanem következmény. Miután a villamos mindenféle kényszereknek engedve elnavigálta magát a Szerémi útra, törvényszerű volt, hogy már csak az Etele úton, derékszögben, a folytatás minden reménye nélkül mehet neki a pályaudvar oldalának. Az utolsó pillanatban még szépít egy kicsit, amikor dél felé fordul a Somogyi út folytatásán, de ezzel csak azt éri el, hogy az átszállási távolságok vállalhatatlanul nagyra nőnek.

Sajnos, az Etele tér – átvitt és való értelemben vett – tehetetlensége minden egyes újabb beruházás minden egyes csavarjával csak nagyobb és tragikusabb lesz. Bár most már úgy látszik, hogy több csapás egyelőre nem érheti a világvégévé fejlesztett teret, a jövő még mindig tartogathat meglepetéseket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!