Újabb csontváz a kínai vasút szekrényéből

iho/vasút   ·   2011.08.14. 18:28
kiskep

A Xinhuanet hírügynökség tájékoztatása szerint az egyik legnagyobb állami tulajdonban lévő vasúti járműgyártó, a CNR visszahívja és alapos vizsgálatoknak veti alá a Peking–Sanghaj vasútvonalon közlekedő 380BL típusát. A sorozat 54 tagját a gyártó cég közleménye szerint csak elővigyázatosságból hívják vissza, azonban a nemzetközi sajtó már komoly műszaki hiányosságokat sejt az önkéntes lépés mögött.

A CNR szóvivője, Tan Xiofeng szerint vonataik egyes alkatrészei olyan meghibásodásokat produkáltak az elmúlt időszakban, hogy a járművek már nem elégítik ki a kínai vasút minőségi kritériumait. Többek között a biztosítóberendezésekkel való kommunikációban és az energiaellátásban tapasztaltak meghibásodásokat. A vencsoui baleset eddig kiszivárogtatott okai – noha más vonattípusokról volt szó – kísérteties hasonlóságot mutatnak a CNR visszahívott motorvonatainak tüneteivel. Egy eddig tisztázatlan körülmények között megállásra kényszerült szerelvény húsz percig képtelen volt elindulni a nyílt pályán, majd belerohant egy – a szakasz foglaltságát nem érzékelő – második vonat.

Xiofeng kitért arra is, hogy alapvetően a beszállítóktól érkező alkatrészek minőségével van gond. Szerződéses partnereik között találunk kínai és külföldi vállalatokat is, akikkel a CNR megkezdte a tárgyalásokat.

A visszahívott szerelvények helyett ideiglenesen CRH 380A típusú vonatok közlekednek, hogy biztosítsák a Sanghaj–Peking viszonylat forgalmának zavartalanságát. Augusztus 16-tól ugyanakkor életbe lép egy menetrend, amely a mostani hatvanhéthez képest eggyel csökkenti a vonalon közlekedő expresszek számát, valamint a pálya mentén egy új karbantartó üzem is segíti a nagyobb karbantartási követelmények teljesítését.

A Siemens Velaro klónja, úgy tűnt, beválik a kínai vonalakon nagyobb sebességnél is, a visszahívásról nehéz eldönteni, hogy a technológiát vagy a gyártót minősíti<br>(kép: Wikipedia)

A 380BL típus lényegében a Siemens Velaro, azaz a DB harmadik generációs ICE-sorozatának utódja. A német gyártó 2005-től szállított Velaro szerelvényeket a kínai vasút számára, több távol-keleti vállalattal együttműködve. A motorvonatok egy része még Németországban készült, többségüket azonban már Kínában gyártották CRH3C típusmegjelöléssel.

Négy évvel később, 2009-ben érkezett újabb megrendelés a Velarók kínai megfelelőjére. A száz szerelvényből álló flotta a 380BL jelölést kapta, de a sikeres technológia-transzfernek köszönhetően már a CNR termékeként jegyezték. Ezúttal csak a Peking–Sanghaj vonalon közlekedő 54 szerelvényt hívták vissza, a CNR tájékoztatása szerint azonban a későbbiekben sor fog kerülni a maradék 46 vonategységre is.

A pekingi kormányzat nehéz helyzetbe került. Mindenképpen el kell kerülnie, hogy ismét baleset történjen kínai nagysebességű síneken, azonban hatalmas presztízsveszteséget jelentenek az exportdömpingre készülő helyi járműgyártó vállalatoknak a biztonsági intézkedések miatti kiesések.

A vencsoui baleset alapjaiban rengette meg a bizalmat a kínai vasútiparban<br>(fotó: China Daily)

A kínai kormány vasútbiztonsági akcióterve három fő lépésből áll. Először is a már építés alatt álló vonalakon biztonsági ellenőrzéseket végeznek, melyekről az üzembiztonságért felelős államhivatal az államtanács felé jelent.

A második lépés komoly közlekedésszervezési kihívást jelent: az újonnan megnyitott vonalakon fokozatosan növelik csak a végsebességet, hogy a biztonságos működéshez tapasztalatokat gyűjtsenek, és garantálni tudják az utasok biztonságát. Ezzel párhuzamosan a vizsgálatok alatt a meglévő 200 kilométer per órás és ennél magasabb megengedett sebességre tervezett pályákon is csökkentik a sebességet átlagosan 40-50 kilométer per órával, illetve ehhez mérten a viteldíj is alacsonyabb lesz.

A harmadik fő pontja az akciótervnek a további építkezések engedélyeztetésének felfüggesztése mindaddig, amíg a folyamatban lévő ellenőrzések befejeződnek. Ehhez képest a vezetés továbbra is hangsúlyozza: „Kína változatlanul folytatja nagysebességű vasútjának fejlesztését.”

Hörcher Dániel / Molnár András

Kapcsolódó hírek