Vitézy szerint nem kell MÁVAUT-koncepció

iho   ·   2015.10.12. 11:15
20151012_davidok00kicsi

Az állam közpénzből egymással versenyző közlekedési ágakat tart fent, ez a legnagyobb gond a volt miniszteri biztos szerint. A közös irányítás a megrendelő oldaláról (a 2014-ig szintén Vitézy Dávid által irányított BKK-hoz hasonlóan), az egységes menetrend, a tarifaközösség és az összehangolt utastájékoztatási rendszer jelenthetné a megoldást az összevonás helyett.

A Nemzeti Közlekedési Holding létrehozása már az előző Orbán-kormány kiemelt feladatai közé tartozott, A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2011-ben szerepelt, szakszervezeti vélemények szerint a Volánok feláldozásával kívánta volna a kormány a MÁV-ot megmenteni. A tarifák összehangolása – nagy vitát kiváltva – ugyan elkezdődött, gondoljunk csak a vasúti és az autóbuszos gyorspótjegyek bevezetésére, a párhuzamos közlekedés megszüntetésének kísérletére, de végleges, mindenki megelégedésére szolgáló megoldás nem született.

A közlekedési ágak összehangolása Vitézy szerint azért is fontos, mert a közúti személyszállítási piac liberalizálására az EU 2016. december 31-éig adott haladékot, ekkor jár le ugyanis az előírt harmonizáció.

(forrás: facebook)

A minisztérium kijelentéseit, miszerint az autóbuszoknak jórészt a vasútra ráhordó szerepet kell ellátniuk egy olyan területen, ahol sűrű, színvonalas kötöttpályás közlekedés van, Ennek azonban ellentmond a közelmúltban felújított Budapest–Szélkesfehérvár (30a) vasútvonal, ahol a sűrű vonatközlekedés mellett (65 vonatpár naponta) közel ugyanannyi (51) autóbuszjárat közlekedik naponta. A más útvonal (vasútállomások és buszpályaudvarok egymástól való távolsága, az autóbuszok jobb településfeltárása) akár indok is lehetne. Vitézy Dávid azonban hiányol egy, a közpénzek hatákonyabb elköltésével foglalkozó megrendelői szervezetet. A vasútra ráhordás, a közös utastájékoztatás és havibérlet hatékony bevezetésére magánúton történtek már kezdeményezések, a GYSEV a vasútfelújításaival egyidőben a Vasi Volánnal is együttműködési szerződéseket kötött.

A ráhordásnak mindenképp az utazási igényekhez kell igazodnia: kisebb befogadóképességű, akár elektromos autóbuszok járhatnának például a falvak és a járási székhelyek között hivatali nyitva tartási, illetve orvosi rendelési időben, a vonatok menetrendjéhez igazodva – erre a BKK-nak a XVII. kerületben már van jó megoldása.

A magyaridok.hu nagyinterjújában Vitézy Dávid kitért a hazai közlekedésfejlesztés egyik örök gumicsontjára, a ferihegyi repülőtéri vasút kérdésére is. A szerencsés elhelyezkedés (a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közvetlenül a cegléd–szolnoki fővonal mellett helyezkedik el) és a szerencsétlen jelenlegi félmegoldás (vasúti megállóhely a 2-es termináltól távol) helyett egy átmenő állomást lehetne létrehozni a jelenlegi vonalból kiágaztatva, a vasúti járatok jobb szervezésével pedig az ország szinte összes nagy településéről vasúton közvetlenül megközelíthető lehetne a reptér, Budapesten belül abszolút versenyképesen, mintegy húsz perc menetidővel például Kelenföldről vagy a Nyugatiból.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek