Vonal- helyett vízfejleépítést: pártok a közlekedésről

MTI   ·   2012.04.12. 15:21

Az LMP szerint érthetetlen és értelmetlen a vonatközlekedés leépítése. A Keleti pályaudvar mellett tartott sajtótájékoztatóján a párt szóvivője, Heltai László felhívta a figyelmet arra, hogy április 15-én lép életbe az az új menetrend, amelyik alapján körülbelül 400 járat szűnik meg a MÁV vonalain. A szóvivő nemcsak dilettánsnak nevezte a lépést, de olyannak is, ami „teljesen szembemegy” a Fidesz korábbi kijelentéseivel.

Heltai László hangsúlyozta, hogy a vasútnak olyan magasak a fix költségei, hogy járatritkítással, illetve vonalbezárással alig lehet valódi megtakarításokat elérni.

A kormány a döntéssel nyolcmilliárd forintot akar spórolni, de a 2009-es vonalbezárásokkal is csak egymilliárd körüli összeget sikerült megtakarítani – mondta. Hozzátette, hogy most a megszűnő vonatok helyett buszokat indítanak majd, „tehát az összmegtakarítás valószínűleg nulla lesz”. Az LMP az ütemes menetrend bevezetését, területi közlekedési szövetségek felállítását, egy egységes tarifarendszer kialakítását és a MÁV „óriási vízfejének leépítését” javasolja megoldásként.

A kormány nem háríthatja el a közösségi közlekedéssel kapcsolatos kötelezettségeit – hangoztatta az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának MSZP-s elnöke egy a témában szakszervezeti vezetők és fideszes, szocialista, valamint jobbikos országgyűlési képviselők részvételével lefolytatott egyeztetést követően.

Gúr Nándor azt mondta, Magyarországon forrást szivattyúznak ki a közösségi közlekedésből. A BKV-nál felmondják azokat a korábbi szerződéseket, amelyek a működés biztonságát garantálnák, a munkavállalók a korábbi évekhez képest 15-20 százalékos nagyságrendű bércsökkenést szenvednek el.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője hangsúlyozta: a BKV értékét nem az irodaépületei és a járművei adják, hanem a dolgozók napi munkája. A fideszes kormány és városvezetés alkalmatlanságát nem fizettethetik meg a budapestiekkel – jelentette ki. Mint mondta, folyamatosan elhangzanak a „győzelmi jelentések” a BKV megmentéséről, azonban hitelátvállalás helyett egy olyan hitelgaranciát kívánnak nyújtani, amelyben a kezességet a főváros vállalja. Hozzátette: a működés finanszírozásához szükséges 40 milliárd forint hiányában a BKV csődbe megy, s a személyszállítási törvény módosításával jövőre már 70 milliárd forint hiányzik majd a közlekedési vállalatnál.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke úgy értékelte, a BKV jövője, a működés továbbra sincs biztosítva. Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének alelnöke azt mondta, a közszolgáltatást nyújtó cégeket egyenlő mércével kellene mérni. Hozzátette: a BKV szakszervezetei minden akcióra készek a munkavállalók érdekeinek érvényesítése érdekében.

Kapcsolódó hírek