Vonat járt a Mátravidéki Erőműben

Vörös Attila   ·   2020.04.03. 18:00
matraeromulorinc88

Évente csupán egy–két alkalommal használják a Hatvan közelében, Lőrinci mellett működő Mátravidéki Erőmű iparvágányát. A gázturbinával termelő erőműbe rakott tartályokat szoktak beállítani, most is ilyen kocsik érkeztek. A keddi salgótarjáni tolatósra bízták a kilenc vagont, a menetet emiatt kivételesen remot Dácsia helyett Szergej vitte. Csütörtökre már le is ürítették az árut, így a heti második 81-es vonali tolatóssal el is vihették a kocsikat.

A 235-ös Dácsia tolja ki a tartálykocsikat az erőmű telepéről. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

A 81-es (Hatvan–Somoskőújfalu) vonal teherforgalma sajnos nagyon gyér. Átmenő tehervonatok évek óta csak elvétve akadnak, főleg, ha vágányzár miatt ezen az útirányon érdemes terelni. Ez utoljára 2017 nyarán volt így, akkor az ózdi ócskavasvonatokat hozták erre a vadnai Sajó-híd felújítása miatt. Marad a helyi teherforgalom, amiben egyedül Salgótarján tartja még a frontot: ócskavasat és fát rakodnak ott rendszeresen, utóbbit évente néhány alkalommal irányvonatnyi mennyiségben. Üdítő kivétel, amikor a Mátravidéki Erőműben is van rakodás.

A tolatós teherre az esetek túlnyomó többségében bőven elég a remot Dácsiák ereje...

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek