Vulcan-búcsú, hatósági vizsgálattal – videók!

iho   ·   2015.11.05. 08:45
cim

Repüléstörténeti pillanat: utolsó perceit töltötte a levegőben egy legendás típus utolsó példánya. A hidegháború amúgy gyönyörűre sikerült, hatalmas deltaszárnyú bombázója, az Avro Vulcan egyetlen repülőképes példánya október utolsó napjaiban hajtotta végre végső felszállását.

Sok éven át a repülőbemutatók sztárja volt, megjelenésével, a négy hajtómű klasszikus dörejével – és olykor tényleg meglepő manővereivel

Az alapítvány, a Vulcan to the Sky Trust, amely a gépet életben tartotta és az angliai airshow-k sztárjává tette, kimerítette tartalékait, nincs elég pénz a hatalmas madár légialkalmasságának fenntartására a jövő évi szezonra. Ráadásul az eddigi két fő támogató, a Rolls Royce és a BAe Systems jövőre már nem ad sem segítséget az üzemeltetéshez, sem pénzt a gép repültetésére, ami óránként 19 ezer fontba került.

Az XH588-as Vulcan barátai, azok az ezrek, akik pénzükkel is támogatták eddig a gép üzemeltetését, természetesen nagy számban szerették volna látni utoljára kedvencüket a levegőben, de az alapítvány a befogadó repülőtér, a doncasteri Robin Hood Airport kérésére nem hirdetett újabb airshow-t az utolsó felszállás köré. Viszonylag csendben akarták elbúcsúztatni a gépet, de persze a dolognak ennek ellenére híre ment, és sokszázan figyelték a búcsúrepülést.

Az egykori gépparancsnok és a mostani oldtimer Vulcan-pilóta, Martin Withers

A gép pilótája az a Martin Withers volt, aki a típushoz fűződő egyetlen éles bevetés egyik parancsnoka volt, amikor 1982-ben egy Vulcan-kötelék, sokórás és sok légi utántöltést követelő repülés után, a Falkland-szigetelkért zajló háborúban sikerrel bombázta az argentin erőket és az elfoglalt sziget fő támaszpontját.

Most azonban a jelek szerint a mintegy húszperces ünnepi búcsúrepülést követi egy sokkal kevésbé ünnepélyes szabálysértési eljárás. A brit hatóság ugyanis azt feltételezi a helyszíni beszámolók alapján, hogy a hatalmas deltagép búcsúrepülései egyikén műrepült, legalábbis nem is egy, hanem két úgynevezett palástorsót hajtott végre Grantham repülőtere felett. Ami az oldtimer kategóriában ebben a pillanatban tiltott manőver.

Igaz, mint az alábbi videón is látható, a gép prototípusa 1955-ben a Farnborough-i szalon többtízezres közönsége előtt már végrehajtotta ezt a figurát:

Sőt, a tavalyi Farnborough-n, ha nem is repülték meg a teljes manővert, de az már majdnem palástorsó volt, ahogy a géppel a szalon közönsége előtt forgolódtak:

A mostani fokozott szigor oka az a tizenegy halálos áldozatot követelő baleset, ami augusztusban egy Brighton közelében tartott repülőnapon történt. Mint arról portálunk is beszámolt, a Shoreham airshow-n egy veterán harci gép, egy Hawker Hunter egy loopingot mutatott be, de a pilóta nem tudta kivenni a gépet a manőverből, és az ötvenes években épült vadász egy forgalmas csomópontba csapódott néhányszáz méterrel a repülőnap helyszínéül szolgáló repülőtértől. A CAA (Civil Aviation Authority) ezután elrendelte, hogy az oldtimer kategória gépei nem repülhetnek figurákat, csak áthúzhatnak a közönség előtt, ezzel sikerült ugyan megmenteni a baleset után sorban következő airshow-kat, de a látványosságok egy része szép öreg gépek vízszintes repülésére és fordulóira korlátozódott.

A megbecsült utolsó repülőképes Vulcan a Vörös Nyilak társaságában

A Vulcan az eddigiek során nagyrészt szintén ezt repülte, bár az igaz, hogy a bombázó fordulói minden bemutatón igen nagy bedöntésű, sőt, olykor kilencven foknál is nagyobb bedöntésű manőverek voltak, amelyek során a személyzet bemutathatta a gép egészen kivételes formáját, a deltaszárnyak ívelt vonalait a nagyközönségnek. Hogy a búcsúrepülések valamelyikén ennél valamivel több történt, az lehet, hogy igaz, viszont az orsókat a személyzet nem airshow-n gyártotta le, ahogy az a megszorító előírásban szerepel, hanem egy kvázi rutinrepülés során, de ettől még a hatóság nem biztos, hogy annyiban hagyja a dolgot.

A repüléshez értő közvélemény amúgy nem győzi hangsúlyozni, hogy a palástorsó, vagyis amikor a gép nem a hossztengelye, hanem egy a hossztengely körüli képzeletbeli henger palástján fordul, nem jelent olyan manővert, amely túlterhelést okozna a szerkezetre nézve.

A brit katonai repülőgépgyártás talán legszebb alkotása

Sokan emlékeztetnek a Boeing történetének egy hasonló híres momentumára, amelyről portálunk ugyancsak megemlékezett: 1955-ben a Boeing 707-es elődjének számító protopéldány, a Dash-80-as Tex Johnston berepülő pilótával a fülkében szintén legyártott két szép palástorsót a Seattle környéki tengeröböl, a Puget Sound fölött, az értő közönség legnagyobb döbbenetére, és a Boeing akkori elnökének komoly felháborodására, ami kevés híján a berepülő pilóta állásába került.

A mostani hivatalos hatósági eljárás híre egyébként épp azért keltett némi derültséget is a repülőbarátok körében, mert azt latolgatták, utolsó felszállása után sok értelme már nem lenne a Vulcan letiltásának. Más kérdés persze, ha avatott pilótáját ültetné kispadra egy időre a hatóság…

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek