Wiener Linien múzeum: a nagy újranyitás

Ázunk a buszmegállóban a remíz felé tartván. Nem túl jó kezdet a mai naphoz, de legalább nagyrészt beltéri program a terv. Fél tíz körüli érkezéssel a telepre már be lehetett menni, de a kocsiszínekbe még nem, így hát a csöpögő esőben a macskakövek és a vágányok között lehetett választani, melyik a kevésbé csúszós. Nagy sokaság gyűlt már ekkorra is össze, akiket a biztonságiak próbáltak az épületek kívül tartani. Háromnegyed 10 körül rázendített a Wiener Linien rezesbandája, a zenét a környező házakból is nyilván kiválóan lehetett hallani, többen kihajoltak az ablakokon, hogy megtudják, honnan szól a muzsika.

Nem akartam az első tömeggel ráömleni a tárlatra, így inkább a nosztalgiajáratok felé vettem az irányt. Két útvonalon közlekedtek a mai napon öreg és kicsivel fiatalabb járművek: a buszok a Schwedenplatzról ingáztak a remíz bejáratáig, míg a villamosok a Schubertring (Schwarzenbergplatz) és a Schlachthausgasse között közlekedtek. Elsőként egy öreg Gräf&Stifttel utaztam a Schwedenplatzig, hatalmas élmény volt a még mindig kiváló állapotú, gyönyörűen karbantartott öreg busz fedélzetén ülni. Nagyjából tíz perces utunkon jól elkacskaringóztunk Bécs utcáin, majd még a Donaukanal fölött is téve egy kört érkeztünk meg a bulinegyed központjába.

Pár kattintás után elbúcsúztam a busztól és a kettes villamossal pár megálló után meg is érkeztem a Schwarzenbergplatzra, ahol már ott állt a 71-es régi hurokvégállomásán az M-Wagen, hozzáillő pótkocsival. Törvényszerűen az első kocsi volt tele, a pótkocsiban pár ember volt csak, de azért még a motorban is találtam magamnak ülőhelyet, hogy az öreg villamos gurgulázását hallgassam. Az útvonal St. Marxig a 71-est követi, majd ott a teret megkerülve a 18-as utolsó pár megállóján át érkezünk a Schlachthausgasse metrómegállóhoz.

Innen visszasétáltam a remízhez, hogy most már belülről is körbejárjam azt. Belépve hatalmas, világító sárga 1-es fogad, innen tudom, jó helyen vagyok. Ezek a számok kísérnek és irányítanak végig a múzeumon, amely a bécsi városi közlekedést időrendi sorrendben mutatja be, hogy jól nyomon lehessen követni a fejlődést. Az interaktivitás kétségtelenül megfelel a mai elvárásoknak, azonban ennek sajnos áldozatul estek a fotósok, ugyanis a kiállított járművek egészen kis részét lehet csak szépen megörökíteni, a nyitás napján kialakuló tömegben pedig ezt majdnem teljesen el lehetett felejteni. Azért érdekes volt az első kétlóerős kocsiktól a Silberpfeilékig végigkövetni a történetet, de a teljes élményhez majd vissza kell jönni egy esős kedd délelőttön, hogy tényleg mindent meg lehessen nézni, mindent el lehessen olvasni.

A múzeum területéről nem hiányozhatott a gyereksarok sem, ahol lehetett papírmakettet hajtogatni, illetve a legkülönfélébb rajzolós, színezős, összekötős dolgokkal szórakozni, miközben a háttérben a helyi Alma együttes játszotta meglepően hasonló, ám német szövegű dalait.

Említést érdemel még a múzeum shopja, ám sok jót sajnos nem lehet róla elmondani, a WiLi webshopjában is megtalálható dolgokat, plusz egy-két múzeumos hűtőmágnest vagy kitűzőt lehet vásárolni. Nagy a tömeg, kicsi a bolt. Majd legközelebb átnyálazzuk. Ami viszont ennél is nagyobb szívfájdalom volt, hogy elmaradt a bolhapiac, pedig egy ilyen eseményen igazán ki lehetett volna árulni a felújítás során talált viszonylattáblákat és indexbúrákat, nagy igény lett volna az ilyesféle árura.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!