Wizz-búcsú Weeze-től

Schulek Tibor   ·   2011.11.23. 13:00
cim

Újabb elérhető célállomás tűnik el Budapestről, ugyanis a Wizz Air 2012. január 2. után nem fog Düsseldorf Weeze-re repülni. Bár a cég – szokása szerint – nem jelenti be előre az útvonal-változtatásokat, a foglalási rendszerből már törölték a járatot. Ez azt is jelenti, hogy Weeze teljes mértékben lekerült a rózsaszín-lila légitársaság térképéről, mert a többi bázisrepülőtérről sem repülnek már ide.

HA-LPI beszállítás közben Weeze repülőterén <br>(a szerző fotói)

Ami az eddigi törléseket illeti: idén nyáron a Wizz megszüntette Budapestről az isztambuli, majd az ősszel a turkui járatot is.

Az, hogy Weeze lekerül a menetrendről, leginkább az aktív fapados túrázókat érinti kellemetlenül, mert a hétfő-pénteki járatokkal olcsó utazások voltak szervezhetőek szerte Európában. A német repülőtér ugyanis a Ryanair egyik nagy bázisa. Az ír fapados légitársaság jelenleg is közel 50 célállomásra repül innen, így nem csoda, hogy 2008-ban még 80%-os utasszám-növekedésről számolt be a repülőtér. A légikikötő ugyanakkor 70 km-re található Düsseldorftól, a közvetlen buszok ritkán közlekedtek, a helyi vasútállomás elérése is problémás volt, ezért nem volt népszerű a magyar utasok körében, amit jól jelzett a budapesti gépek alacsonyabb kihasználtsága is.

Düsseldorf Weeze repülőtér

A Wizz ezért január közepétől Budapestről Dortmundba repül hétfőn és pénteken. A járatot már megnyitották, még kedvező áron foglalhatóak a jegyek. Valószínű, hogy az utasok körében nagyobb lesz a népszerűsége a járatnak. Mindenesetre ez az útirány a Wizz-hálózaton belül kínál majd jobb átszállási lehetőségeket, ugyanis szinte mindegyik bázisáról repül már ide. A csere logikus lépés volt annak érdekében is, hogy segítsen a Wizz repülőgépflottájának forgatásában is, mert a lila gépmadarakat bázisuktól függetlenül Budapesten tartják karban.

A Ryanair továbbra is meghatározó lesz a repülőtéren, csak épp Budapest felől már nem lesz átszállási lehetőség

Kapcsolódó hírek