Zúgott a Ziu Debrecenben

iho/közút   ·   2016.06.26. 18:45
dkv_ziu_muzeumok_ejszakaja_fooldal

Bár hivatalosan soha nem lett leselejtezve a típus, gyakorlatilag már évek óta nem lehet találkozni Ziuval normál, menetrend szerinti forgalomban Debrecenben, hiszen a hsuzonkét Solaris, az egy szem MAZ és a négy Ikarus 280T bőven elég a napi feladatok ellátására. A Derke közbenjárásának köszönhetően azonban szombaton egy fél nap erejéig ismét csatasorba állította a DKV a közel 30 éves szovjet gépet, sokak örömére.

Már az első indulása előtt körberajongták a rég nem látott trolit

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a ZIU-9 a világ legnépszerűbb trolibusza, hiszen a típus 1972-től egészen 2013-ig sorozatgyártásban volt; bő négy évtized alatt több mint 42 ezer példány készült belőle. A DKV összesen 34 új ZIU-t vásárolt 1985 és 1988 között, majd további három használtat 1989-ben, a BKV-tól. Nagyarányú selejtezésük a Solarisok megvásárlása után indult be, mostanra mindösszesen három maradt:

•    9-301: a sorozat első, és legöregebb tagja, még piros színben vonták ki a forgalomból, egyszer majd talán nosztalgiajármű lesz belőle
•    9-323: ez az utolsónak felújított ZIU, így talán a legjobb állapotú is
•    9-328: az egykori „Sport szelet”, amelynek érdekessége, hogy nem az eredeti, hanem IMAG Halas típusú ülései vannak.

Utóbbi két járművet néhány évvel ezelőtt külső-belső utastájékoztató rendszerrel, valamint a többi trolin és a villamosokon is alkalmazott R&G gyártmányú jegykezelővel is felszerelték, így technikailag akár mikor forgalomba állhatnának, ha szükség lenne rájuk. (Az egykori flotta tagjairól itt lehet találni képeket és leírást.)

Természetesen a Köztemető főkapujánál is készültek képek

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek