Zuhanás tízezer méterről: a JAT 367, Vesna második élete

Abban a korszakban, 45 évvel ezelőtt, amikor a repülés még szinte védtelen volt az eltérítésekkel, merényletekkel szemben, egy különösen kegyetlen történet rázta meg a légiközlekedést, a JAT 367-es járatának pusztulása.

1972. január 26-án a jugoszláv légitársaság DC-9-ese Stockholmból Koppenhágán át tartott Belgrád felé, amikor az NDK felől, nem sokkal a csehszlovák légtérbe érésekor egy robbanás több darabra törte, és a gép tízezer méteres utazómagasságából zuhant le, a fedélzeten huszonhárom utassal és ötfőnyi személyzettel.

Valamennyien életüket vesztették – kivéve az utaskísérők egyikét. Vesna Vulović valóban csodával határos módon élte túl a tíz kilométernyi zuhanást –  ma is egyfajta furcsa világrekordja ez az ejtőernyő nélküli földet érésnek (amikor az illető nem halt bele az esésbe), a Guiness-rekord diplomáját Paul McCartney kezéből vehette át.

A mindössze huszonkét éves szerb hölgy megmenekülését több tényezővel magyarázzák, az egyik az lehetett, hogy épp a konyhában dolgozott, és az egyik ételes kocsi nekiszorította a gép falának, ezért nem tudott kizuhanni az eltört törzsdarabból, illetve az is fontos lehetett, hogy a vidéket éppen akkor vastag hóréteg borította. Olyan elméletek is léteznek, hogy az eltört törzsdarabnak nagy volt a légellenállása, nem tudott egy bizonyos sebességnél jobban gyorsulni földet érés előtt, a fák is felfoghattak valamit az ütközésből.

Ugyancsak a szerencse kérdése volt, hogy a katasztrófa helyszínére az elsők között ért oda egy orvos, aki elsősegélyben részesítette az ájult légiutaskísérőt. Koponya-, borda-, gerinc- és kettős lábtörés, belső vérzések: nem sok esélye volt Vesnának, de amint azt az orvosok később mondták, hatalmas harcos volt, megküzdött az életéért, és természetesen a kórházban is mindent megtettek érte. Prágában kezelték, tíz nap kóma után tért magához, majd lassan-lassan de teljesen felépült. Igaz, nem repült tovább, de nem is hagyta el a légitársaságot, földi beosztást kapott, a jegyeladásnál.

Egyetlen interjújában, megszólalásában sem tudta pontosan felidézni a történteket, feltehetően ez is hozzájárult a katasztrófát vagy merényletet kísérő konspirációs elméletek terjedéséhez, amelyek közül a legérdekesebb, hogy valójában  a DC-9-es nem is 33 ezer láb, hanem csak néhány száz méter magasan volt, és nem bomba végzett a géppel, hanem műszaki hiba, ami miatt sikertelenül próbált kényszerleszállni. Vagyis Vesna eszerint valójában kisebb magasságról zuhant a földre, de persze így is csoda a túlélése, tekintve, hogy mindenki más a gépen meghalt.

A hivatalos vizsgálat során idézett rádióforgalmazás azonban teljesen másról szólt: egy utazómagasságon, utazósebességgel közlekedő, teljesen ép repülőgép gyanútlan pilótái kértek áttérést a prágai irányítás frekvenciájára. Igaz, néhány évvel ezelőtt felbukkant egy másik teória is: a valóban gyanútlan személyzet irányította DC-9-est tévedésből lelőtte, eltalálta a gyakorlatozó csehszlovák légvédelem.

Akárhogy is történt, Vesna nem egyszerűen túlélőként, hanem szerb nemzeti hősként vált híressé. A merényletet ugyanis egy usztasa szervezet vállalta magára, ennek megfelelően a szerbek számára Vesna a horvátok áldozataként, a horvátokkal szembeni, Jugoszlávia keretei között sem csituló nemzeti érzelmek szimbólumává lett.

Később viszont inkább lett a megbékélés hirdetője. „Nem szeretem sem a horvát, sem a szerb nacionalizmust” – mondta utolsó interjúi egyikében. 1990-ben el is bocsátották, mert részt vett egy Milosevics-ellenes megmozduláson.

Második megszületésének 45. évfordulóját már nem érhette meg: néhány hete, tavaly decemberben hunyt el. Egy alkalommal derűsen mesélte a BBC riporterének, hogy a történtek ellenére szereti a repülést, és ha felül utasként egy gépre, azt tapasztalja, hogy egyes utastársai, akik felismerik, igyekeznek közel ülni hozzá. Mert ha történik valami, akkor Vesnával biztos megússzák.