Zuhanás tízezer méterről, kerozin a kráterben

iho   ·   2016.01.09. 11:15
cim2

Feltehetően nem lesz könnyű kideríteni a péntekre virradóra lezuhant CRJ200-as balesetének okát, annak ellenére, hogy most már legalább elérték a mentőalakulatok a zuhanás helyszínét. Azonban nem férhettek hozzá a roncsokhoz, mert az ötven méter átmérőjű és mintegy öt méter mély kráter alja tele van kerozinnal. A mentőalakulatok megerősítették, hogy a gépből csak apró darabok maradtak, mindez valószínűsíti, hogy a CRJ200-as egyben, közel függőlegesen és nagy sebességgel csapódott a földhöz a 330-as repülési szintről, ami nagyjából 10 ezer méternek felel meg.

A mentőalakulatok a helyszínen is megerősítették, a gép két pilótája feltehetően nem maradt életben. A kráter mellett nincs nyoma annak, hogy a gép oldalvást is mozgott, csúszott volna, vagy, hogy a gép kényszerleszállást kísérelt volna meg. A helyszín tengerszint felett ezer méterre fekszik, a közelben nincs kiépített út, és az időjárási viszonyok egyelőre kockázatossá teszik a hegyimentők helikopteres eljuttatását is. Így egyelőre nehéz lesz belekezdeni a vizsgálatba a katasztrófa okainak kiderítésére.

Azzal is csak az üzemanyag eltávolítása után próbálkozhatnak a mentőalakulatok, hogy megtalálják a gép rögzítőit, de kérdés, a berendezések a tízezer méteres zuhanás és a becsapódás után milyen állapotban maradtak meg.

A légitársaság is láthatóan tanácstalan, a zuhanás előtti rövid vészjelzés nem utalt arra, miféle esetleges technikai probléma adódott volna a gépen, és arra sincs egyelőre semmi jel, hogy esetleg a CRJ-n szállított valamiféle veszélyes áru okozott volna bajt. Mindenesetre a vállalat másik két hasonló típusú gépét egyelőre nem engedik repülni. Újabb híradások szerint a pilóták közül a kapitány spanyol, a másodpilóta francia volt.

Az Aviation Safety Network adatai szerint a gép 1993 januárjában repült először, majd a Lufthansa CityLine flottájának részeként módosították kiegészítő tankokkal LR-változattá. 2006-ban építették át tehergéppé a gyártó Bombardiernél, azóta repült a West Air Sweden gépeként többek közt az Oslo–Tromsö útvonalon rendszeres postajáratokat.

(fotó: Kim Ruben Fjeldstad)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek