Közös kis- és nagyvasúti peront hoznak létre a csehországi Zastávka u Brnánál
A projekthez a hazai síngyártó DT Výhybkárna a Strojírna két hatszáz milliméteres nyomközű kitérőt szállított.
A projekthez a hazai síngyártó DT Výhybkárna a Strojírna két hatszáz milliméteres nyomközű kitérőt szállított.
Ötéves Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszéke, mely aktívan járul hozzá a hazai felsőoktatás és az ipari kutatás-fejlesztés stratégiai kapcsolatának erősítéséhez.
A katasztrófavédelem utasítására, erdő- és avartűzveszély miatt fákat vágnak ki reggel nyolctól várhatóan délután 18 óráig, ezért korlátozni kell a vonatközlekedést a 80-as vonal érintett szakaszán.
A Waberer’s Csoport a kihívásokra komplex válaszokat ad: átalakította üzleti stratégiáját, bővítette szolgáltatási portfólióját, optimalizálta flottáját és erősen fókuszál a sofőrök megtartására is, nemcsak közúti, de immár a vasúti szegmensben is.
A mai világban egyre többen szeretnének új ismereteket szerezni vagy meglévő tudásukat bővíteni. Szombathely városában is számos lehetőség van erre.
Biztosan tapasztaltad már, hogy egy hosszú nap után semmi sem esik jobban, mint egy pohár frissítő víz.
Gondoltál már arra, mennyire meghatározza egy szín a tér hangulatát? A 2025-ös év Pantone árnyalata, a mocha mousse, éppen ezt teszi.
Az építési és közlekedési miniszter szerint a fejlesztők az oldal létrehozásával túlterheléses támadást intéztek a MÁV Emma adatbázisa ellen. A holavonat helyett azonban beindult a vonatterkep.hu és a megisholavonat.hu!
Évekig tartó halasztás után hárommilliárd eurós költséggel bővíthetik a Barcelona-El Prat repülőteret. A projekt központi eleme a vitatott jogosultságú futópálya-meghosszabbítás egy természetvédelmi terület szívében.
Az ügyvéd szerepe ebben nem csupán formális, hiszen felelősséggel tartozik azért, hogy a szerződés megfeleljen a jogszabályoknak, és a felek érdekeit is egyensúlyban tartsa.
Eredményes és fontos a VEKT-program: nőtt a piaci szereplők száma és a teljesítmény is. A szegmens életben tartásához elengedhetetlen a támogatási forma 2025-ös fenntartása és a 2026 utáni, újabb öt évre történő meghosszabbítása, ami további lendületet adhat a piacnak.
Van, akinek már eszébe jutott. Van, akinek eszébe is jutott, és meg is szervezi. Lajosmizsére megy fotósvonatával az A25 016 pályaszámú Nagybobó.
Egy magyar fejlesztő összedobott egy kvázi független vonatkövető oldalt, aktuális sebességértékekkel, késéssekkel.
Életének nyolcvanegyedik évében távozott az élők sorából Frederick W. Smith, a FedEx megalapítója, egyben a modern légi árufuvarozás létrehozójának tartott üzletember.
A 92,1 méteres jacht szigorú kíséret mellett hajózik kötelező műszaki karbantartásra.