Ezüstnyíl és a mátrix

Bohus Dávid   ·   2016.10.30. 13:45
enyilvicckijelzo00

Még egy hat képes tavalyi cikkünkben elkaptuk, mire képesek a harmadik körben beszerzett használt Citarók kijelzői, amikor éppen az elsőajtózásba váltanak a célállomás feliratából.

Ezúttal ismét visszatértünk a Szentlélek térre. Igaz célunk nem a kijelzővadászat volt, de programozás újabb témát adott blogunknak.

(a szerző felvételei)

Az „áldozat” ezúttal nem is akármelyik jármű volt. A BKV BPO-301-es rendszámú autóbusza ismét azt az arculatos színtervet viseli, amely a kilencvenes évek végén bevezetett, BKV Plusz márkavédjegyes szolgáltatásába bevont viszonylatainak járműveire volt jellemző.

Az emelt szintű szolgáltatásban először az ezüstnyilas Ikarus 280-as, felmatricázott és elektronikus jegykezelőkkel felszerelt 435-ös és az alacsonypadlós 412-es típusok vettek részt. A 260-as sorozat arculatosított és kijelzővel felszerelt, Mezőtúron felújított járművei 2003. őszén jelentek meg az újpesti 20-as és a Moszkva térről induló 49-es vonalakon.

Ebben az időszakban a dél-pesti Gloriett-buszon is megjelent pár arculatos szóló igaz táblás változatban, később pedig a hűvösvölgyi pluszosok is ezüstösök lettek. Ennek a korszaknak emléket állítva a BKV az idei polgári találkozóra a tizenhárom évvel ezelőtti megjelenésűre átalakított BPO-301-et is elhozta, amely munkanapokon az óbudai szólóbuszos vonalakon is szállít utasokat.

Ezt a különleges alkalmat sikerült megörökíteni, amikor a kiderült, a kijelzők megint mutattak valami jópofát...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.