Közlekedési Múzeum szétszórva!
Hat helyszínen mozdonyok, autók, hajók, buszok, motorok, de hogy a repülőgépek hol lesznek, azt még nem tudni.
Hat helyszínen mozdonyok, autók, hajók, buszok, motorok, de hogy a repülőgépek hol lesznek, azt még nem tudni.
Balatonfenyvesen nagy erőkkel megkezdték egy közel kétmilliárd forintos vitorlás élménycentrum megépítését, amelynek a tóba nyúló, 450 méteresre tervezett hullámvédőgátjai miatt aláírásgyűjtési akcióba kezdtek a tiltakozók. Az LMP melléjük állt.
Kétszázezer köbméternyi hordalékot távolítottak el a mellékág három kilométeres szakaszából.
A Siófokról Balatonfüredre érkező Szent Miklós motoros fogadásával megkezdődött a 169. balatoni hajózási idény. A főszezon kezdetéig, július 11-éig fokozatosan huszonkét kikötő és huszonnégy hajó áll szolgálatba a Balatonon.
A beruházás, megvalósulás ősszel indul.
Több mint 145 millió forint európai uniós támogatással valósult meg Füreden, a Vitorlás étterem emeletén és teraszán.
Alacsony a Duna vízállása, ezért nem kötnek ki mindenhol.
Mini erődemonstrációként is fölfogható az a Fekete-tengeri hadgyakorlat, amelyen hét NATO-tagállam vesz részt.
Olaj vagy valamilyen olajszármazék úszik a vízen. Nincs nagy baj.
Hajókeresztelőt tartottak Southamptonban, a ceremónián ott volt II. Erzsébet brit királynő is.
Indokolt a fővároshoz hasonló mértékű hozzájárulást kapnia a balatoni közlekedésnek a kormánytól.
Az uniós támogatással megvalósuló fejlesztéstől az áruforgalom növekedését várják.
A Liget Budapest Projekt kormánybiztosa szerint semmi sincs még kőbe vésve: a közlekedési emlékek valószínűleg már a végleges helyükön lesznek az építkezés alatt is. Baán László szerint a Közlekedési Múzeumnak szánt nyolcmilliárd forint viszont fix összeg.
Idénymenetrendet vezet be a BKK a kedvelt kiránduló-, pihenőhelyszíneket megközelítő vonalakon, valamint a hajójáratokon.
Ennyi maradt a Muszasi csatahajóból, miután az amerikaiak rommá bombázták a leytei csatában.