Emmába mindent belepakoltak
A MÁV–Volán-csoport az újságírók és így a közönség elé tárta Emma (Egységes Menetrend Magyarországon) fantázianevű útvonaltervezőjét.
A MÁV–Volán-csoport az újságírók és így a közönség elé tárta Emma (Egységes Menetrend Magyarországon) fantázianevű útvonaltervezőjét.
Megtartották a budapesti Gyermekvasúton a 2023/2024. tanévben tanfolyamot elvégző gyerekek avatási ünnepségét. A budai hegyekben kanyargó kisvasút idén jubileumát is ünnepli: hetvenöt éve adták át a második vonalszakaszt, a szolgálatot a kezdetektől 10–14 éves kisvasutasok látják el.
Megjelent a június–júliusi Indóház, benne a Jugoszláviának szállított Mađarica Bobókkal, a korai biztber kosárjelzőkkel, Jeszenszky Géza interjúval, az 1-es számú, hegyeshalmi vasútvonal mindennapos feszültségeivel, a BuBe szerbiai szakaszának a küszöbön álló befejezésével, és persze a győri Wilhelm Pieck Magyar Vagon- és Gépgyár a Hűvösvölgyben régóta vajúdó, de egy menet erejéig magát megmutató Mk49-esével.
Az Északerdő Zrt. kezelésében lévő Lillafüredi Állami Erdei Vasút vasárnap ünnepelte kisvasúti napját. Ebből az alkalomból különvonatok indultak a menetrend szerinti vonatok által nem járt mahócai szárnyvonalra.
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút színes programokkal várja a családokat vasárnap a hűvösvölgyi végállomáson. A vonatok sűrített menetrend szerint, a szokottnál gyakrabban közlekednek, a vasútvonal alsó szakaszán betétjáratok is indulnak.
Magyarország legrégebbi erdei kisvasútja, a Zsuzsi a hagyományokhoz hűen ebben az évben is nagyszabású gyermeknapi eseménnyel vár mindenkit május 26-án, vasárnap.
Hajtányfelvonulást rendeztek május elsején a Kecskeméti Kisvasúton, mi is végigutaztuk az 52 kilométeres távot!
Az Almamellék és Sasrét között hat kilométeren át kanyargó népszerű turistalátványosság május elsejétől egészen őszig menetrend szerint közlekedik.
A testi-lelki egészség jegyében, május 1-jével nyitja meg az idei szezont a Zsuzsi Erdei Vasút. Az élményteli kisvonatozás mellett természetközeli programokkal szeptemberig várják az utasokat.
Április 13-án kisvasúti nappal ünnepli születésnapját a budapesti Gyermekvasút. A hűvösvölgyi járműtelepen és a széchenyihegyi végállomáson színes programokkal várják a családokat és a kisvasútbarátokat.
A pálya egy része, több mozdony, szerelvény és a telephely.
Dióhéj: szomorú Szergej-sors, avagy hol Dombóvár állott, most kőhalom; a MÁV V46 sorozatú villamos mozdonyai, a Szöcskék; a világ legnagyobb számban megépített és forgalomba helyezett motorvonata, a Ganz-MÁVAG D1; Délkelet-ázsiai fejlődési pályák szigeti rónákon és esőerdőkben, őszinte kritika az A.C.M.E M63-asáról.
A hat éve megkezdett, tavaly véget ért felújítás után ismét menetrend szerint jár a Gyöngyösi Állami Erdei Vasút, közismert nevén a Mátravasút.
A budapesti Gyermekvasút a hosszúhétvégén is várja a kirándulókat: a vonatok 40–50 percenként indulnak a végállomásokról. A tavaszi szünetben nosztalgiavonatok is közlekednek: a gőzösön kívül forgalomba áll a lillafüredi motorkocsi és a C50-es kismozdony is.
A Serveis Ferroviaris de Mallorca (SFM) vasúttársaság öt villamos szerelvényt rendelt a hazai CAF-tól, az elsőt a napokban vehették át.