Gyerekvasutasok Balatonfenyvesen: kihelyezett szolgálat a vakáció alatt
A vakáció ideje alatt hétvégenként a budapesti Gyermekvasútról érkező és itt szolgálatot teljesítő ifjú vasutasokkal is találkozhatnak az utasok.
A vakáció ideje alatt hétvégenként a budapesti Gyermekvasútról érkező és itt szolgálatot teljesítő ifjú vasutasokkal is találkozhatnak az utasok.
Az 5860 méter hosszú, svájci műtárgynak köszönhetően biztonságosabban közlekedhetnek a Rhätische Bahn (RhB) vonatai. A régi alagútból biztonsági járat lesz.
Június 22-én az ország számos pontján várják érdekes programokkal a látogatókat: a MÁV–Volán-csoport idén is aktív résztvevője a rendezvénynek, tizenkilenc településen, összesen huszonegy helyszín tart nyitva az érdeklődők előtt jövő szombat éjszaka.
A túrázásra és kerékpározásra alkalmas útvonalat a Dorogi-szénmedence korábbi bányáiba homokot szállító kisvasút negyven kilométeres nyomvonalán hozzák létre, az érintett települések önkormányzatainak együttműködésével.
A MÁV–Volán-csoport az újságírók és így a közönség elé tárta Emma (Egységes Menetrend Magyarországon) fantázianevű útvonaltervezőjét.
Megtartották a budapesti Gyermekvasúton a 2023/2024. tanévben tanfolyamot elvégző gyerekek avatási ünnepségét. A budai hegyekben kanyargó kisvasút idén jubileumát is ünnepli: hetvenöt éve adták át a második vonalszakaszt, a szolgálatot a kezdetektől 10–14 éves kisvasutasok látják el.
Megjelent a június–júliusi Indóház, benne a Jugoszláviának szállított Mađarica Bobókkal, a korai biztber kosárjelzőkkel, Jeszenszky Géza interjúval, az 1-es számú, hegyeshalmi vasútvonal mindennapos feszültségeivel, a BuBe szerbiai szakaszának a küszöbön álló befejezésével, és persze a győri Wilhelm Pieck Magyar Vagon- és Gépgyár a Hűvösvölgyben régóta vajúdó, de egy menet erejéig magát megmutató Mk49-esével.
Az Északerdő Zrt. kezelésében lévő Lillafüredi Állami Erdei Vasút vasárnap ünnepelte kisvasúti napját. Ebből az alkalomból különvonatok indultak a menetrend szerinti vonatok által nem járt mahócai szárnyvonalra.
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút színes programokkal várja a családokat vasárnap a hűvösvölgyi végállomáson. A vonatok sűrített menetrend szerint, a szokottnál gyakrabban közlekednek, a vasútvonal alsó szakaszán betétjáratok is indulnak.
Magyarország legrégebbi erdei kisvasútja, a Zsuzsi a hagyományokhoz hűen ebben az évben is nagyszabású gyermeknapi eseménnyel vár mindenkit május 26-án, vasárnap.
Hajtányfelvonulást rendeztek május elsején a Kecskeméti Kisvasúton, mi is végigutaztuk az 52 kilométeres távot!
Az Almamellék és Sasrét között hat kilométeren át kanyargó népszerű turistalátványosság május elsejétől egészen őszig menetrend szerint közlekedik.
A testi-lelki egészség jegyében, május 1-jével nyitja meg az idei szezont a Zsuzsi Erdei Vasút. Az élményteli kisvonatozás mellett természetközeli programokkal szeptemberig várják az utasokat.
Április 13-án kisvasúti nappal ünnepli születésnapját a budapesti Gyermekvasút. A hűvösvölgyi járműtelepen és a széchenyihegyi végállomáson színes programokkal várják a családokat és a kisvasútbarátokat.
A pálya egy része, több mozdony, szerelvény és a telephely.