Gregersen Gudbrandra, a nagy vasútépítőre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
A nagyiparos és építővállalkozó, Hont vármegye nagybirtokosa magyar nemesként is megmaradt lelkében norvég ácsmesternek.
A nagyiparos és építővállalkozó, Hont vármegye nagybirtokosa magyar nemesként is megmaradt lelkében norvég ácsmesternek.
A MÁV Rail Tours kismozdonya anyagol Nógrádban, ahol még egy Bzmot is közreműködik a pályafelújításban!
A néhány napja életre hívott szolgáltatás a lengyelországi Dabrowa Gornicza és az ukrajnai Mosztiszka között elérhető.
Tizenhatmilliárd eurót. A bevételek tizenötmilliárd eurót tettek ki, ez nyolc százalékos növekedés 2022-höz képest.
Európa harminckét országába érvényes a bérlet.
Tavaly 11,5 százalékkal szállítottak kevesebb árut a síneken, mint 2022-ben; az áruk közel nyolcvan százaléka belföldön haladt.
Idén eddig tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése a MÁV vonalain.
Hozzávetőlegesen hatmilliárd forintos fejlesztési programmal növeli gyártási kapacitásait az Alstom vasúti forgóvázkereteket előállító gyára Mátranovákon.
Az új építésű railjethez hasonló konfigurációjú szerelvények hamarosan Prága és Bohumín között kezdenek el utasokat szállítani, jövőre remélhetőleg már a Metropolitanokon is feltűnnek.
Több ütemben módosul a menetrend a következő hónapokban az 1-esen.
Néhány említésre különösen érdemes ország, szolgáltatás, menetrendek és az utazások megtervezése.
A vasúttársaság Sopron és Nezsider között elsősorban turisztikai céllal indított járatainak az a célja, hogy környezetbarát vasúti közlekedéssel minél többen felkeressék az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Fertő-táj magyar és osztrák oldalának településeit, látnivalóit.
A MÁV-Start szervezésében rendezték meg az Európai Vasúti és Pályahálózat-működtetők Közössége CEO Coalition idei rendezvényt, ami a tagvállalati vezetők közös munkájának legfőbb eseménye.
Nyolc mellékvonal jövője vált kérdésessé, járműhiányra hivatkozva a szaktárca a vonat helyett a Volán autóbuszaival oldaná meg a közlekedést.
Mára a munkatársak 24,1 százaléka, körülbelül 55 ezer alkalmazott tartozik a gyengébbik nemhez – tavaly 23,6 százalék volt az arány.