A logisztika központjai

Arnold Balázs   ·   2011.12.04. 13:30
kiskep_bilk

Budapesti Intermodális Logisztikai Központ, BILK

Budapest déli peremén, Soroksár és Dunaharaszti között 22 hektáron terül el Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb logisztikai központja. Jelentős szerepét jó elhelyezkedése biztosítja. Közúton az M0 körgyűrűről közvetlenül elérhető, míg a Budapest–Kelebia fővonalba csatlakozó Soroksár-Terminál állomással vasúti kapcsolattal is rendelkezik. Itt található többek között a Waberer's vállalat egyik legnagyobb telephelye, de gyűjtőáru és logisztikai raktárat üzemeltet itt a DB Schenker is, Európa egyik vezető logisztikai szolgáltatója.

A BILK forgalmának jelentős részét az évente mintegy 220 000 TEU konténer kezelésére képes BILK Kombiterminál adja. A kombiterminál a konténerrakományok átrakásán kívül el tudja végezni azok tárolását, vámvizsgálatát is, és konténerjavító csarnokában konténermosást, fertőtlenítést is végezhet. A BILK-ben használt Kalmar típusú rakodógépek és bakdaruk egyaránt képesek a különféle (20, 30 és 40 lábas) konténerek, valamint a félpótkocsik kezelésére is. A BILK alkalmas úgynevezett Ro-La vonatok indítására és fogadására is, jelenleg az ausztriai Welsbe indulnak innen Ro-La vonatok.

Csepeli Szabadkikötő

Ami hiányzik a BILK-ből, azt pótolja a kikötő: ez pedig nem más, mint a vízi átrakás lehetősége. A két, egymástól alig tíz kilométerre fekvő logisztikai központ egy, az évek során fokozatosan kialakult szimbiózisban él egymással. A sokkal régebbi múltra visszatekintő Szabadkikötő mára már nem a külvárosban helyezkedik el – jelentősen körbeépült, az ide irányuló gépjárműforgalom jelentős zaj- és porterhelést zúdít a környék lakóira, és a közúti közlekedést is nehézkessé, lassúvá és veszélyessé teszi. (Erre talán megoldást jelenthet a csepeli gerincút, melynek kivitelezési munkálatai szerencsés esetben már ebben az évben elkezdődhetnek. Ám még ekkor is jó alternatívát kínál majd a sokkal jobb közúti-vasúti kapcsolattal rendelkező BILK.)

A BILK-hez hasonlóan a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. fő profilja is a raktározás. Ehhez 240 000 négyzetméter szabad, és 76 000 négyzetméter fedett raktárterület áll rendelkezésére. A kikötő sajnos közel sem rendelkezik olyan modern technikával, mint a BILK. Ezt mi példázhatná jobban, mint az, hogy a „K” raktárak a nyáron egy XIX. század eleji hajóműhellyé alakultak egy filmforgatás keretein belül, vagy az, hogy az 1928-ban épített magtár már műszaki és műemlék épületként van számon tartva. A kikötő három medencéjében 18 hajóállás van kialakítva, lehetővé téve a darabáru-, az ömlesztettáru- és a Ro-Ro forgalmat is. Igen, a mozaikszónak van köze a vasúti zsargonban használt Ro-La kifejezéshez, ennek feloldását azonban az angol roll on-roll of, azaz „begördül, kigördül”-ben kell keresni. Ez tulajdonképpen komprakodást jelent, a közúti járművek saját kerekeiken gördülnek fel és le a hajók fedélzetéről.

Csepeli Szabadkikötő<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotók: a szerző)

Kapcsolódó hírek