Airbus 2015: 1036 gépnyi rendelés, 635 átadás

iho   ·   2016.01.12. 16:15
_30A7338-2A_cim

A korábbi évekhez képest talán visszafogottabb hangnem és kevesebb, a konkurenciának szóló beszólás jellemezte az Airbus szokásos idei évzáró–évindító sajtótájékoztatóját, a szokásokkal ellentétben Toulouse helyett Párizsban. Az óvatosabb hangnem nyilván annak is betudható, hogy míg a megrendelések darabszámát tekintve 2015 ismét az Airbus győzelmét hozta a Boeinggal szemben, azonban az idei 1036 nettó megrendelés jelentősen kevesebb, mint a 2014-es 1456 volt. Egy másik ok, hogy a szélestörzsű, vagyis a keskenytörzsűeknél sokkal nagyobb bevételt jelentő piacon az Airbus 2015-ben összesen 139 gépre kapott rendelést, míg a Boeing részéről 180 ilyen gép szerepel a tavalyi rendelési listán.

Ugyancsak csökkentette talán az Airbus korábban szokásos rendkívüli magabiztosságát, hogy ugyan sikerült elérni új rekordot az átadott gépek száma szerint, de az európaiak összesen 635 elkészült gépe még mindig jóval kevesebb, mint a Boeing által átadott 762. Márpedig, és ez az Airbus-vezetők megszólalásaiban és a kérdésekben is érzékelhető volt, a hatalmas teljes rendelésállomány (total backlog, Airbus: 6787, Boeing 5795) egyben óriási feladatot jelent mindkét óriáscég számára a gyártás felfuttatása területén. Az Airbus ezügyben látszólag nagyon jó pozíciókkal indul, hiszen több helyen készülnek a gépei, de az évi átadások alacsonyabb száma azt mutatja, hogy az európaiaknak nehezebb lesz a dolga a felfuttatásban, és például az az egyébként szintén rekordadat, hogy a kínai Tiencsinben lévő összeszerelő sor évi ötvenet készített a 320-as gépcsaládból, nagyon sokban nem csökkenti a sorban állást a gépekért...

Erős előny egyfolyosós fronton: az első 320neót még januárban átadják

Többször előkerült például az új kéthajtóműves szélestörzsű, az A350-es gyártásának kérdése. Az idénre tervezett tizenöt gépből tizennégyet sikerült átadni, az utolsót a kabinberendezés némely egységének késedelmes leszállítása miatt nem tudták leszállítani. Nem véletlenül került szóba ugyancsak többször az Airbus egyik fontos kabinberendezés (ülés és toalett) beszállítója, a Zodiac, amelynek címére elhangzott néhány epés megjegyzés és aggodalmas kérdés. A 350-esek havi gyártási száma 2018-ban emelkedik majd havi tízre, ígérte Fabrice Bregier elnök-vezérigazgató.

Beindul szeptemberben a 330 neo-változatának gyártása, a 380-asokkal kapcsolatban pedig elhangzott a talán legtöbb érdeklődést kiváltó bejelentés: az óriásgép két példányára (több év után először) új vásárló jelentkezett, de hogy ez a vevő melyik légitársaság (vagy lízingcég), azt az Airbus-főnökök nem árulták el, hivatkozva az üzleti partner kérésére. Mint erről korábban írtunk, a nemzetközi sajtó feltételezése szerint ez a vevő nem más, mint az All Nippon japán légitársaság, amely egy korábban csődbe ment másik japán cég rendelt és legyártott, de lemondott gépeit venné át. Bregier azt sem volt hajlandó megerősíteni, hogy az illető vásárló japán, csak azt válaszolta újra és újra, hogy új 380-as üzemeltető lép majd színre. A 380-as neo-változatával kapcsolatban továbbra sem hangzott el konkrét ígéret a program beindítására.

Idén még kevesebb 350-es készül, 2018-ra fut fel havi tízre a gyártás

Az első 320neo tavaly év végére tervezett átadása most még januárban megtörténik: az Airbus-főnökök jelzései szerint valóban a Lufthansa kapja a gépet, és valóban az új Pratt & Whitney hajtóművek okozzák a csúszást. Viszont idén átadják majd az első gépet, amit már a másik, LEAP-hajtóművel vizsgáztatnak.

John Leahy marketingfőnök Bregier-vel ellentétben hangsúlyozta az Airbus fölényét a keskenytörzsű piacon, szerinte a mostani rendelésállományt tekintve ez az arány 60–40 százalékban stabilizálódik az európaiak javára. A szélestörzsűek Boeing-fölényt átmenetinek mondta, mert ez szerinte csak azon múlott, hogy a 350-es program később indult, mint a 787-esé. Némi humoros beszólásra adott alkalmat, hogy a 350-esek teljes rendelésállománya jelenleg pontosan 777: ez Leahy szerint azt jelenti, hogy a jövőben a 350 XWB lesz a Tripla Hetessel szemben a nagy kéthajtóművesek piacának dominánsa.

A legnagyobb utasszállító, a 380-as nagy jövő előtt álll, mondja Leahy, kérdés, lesz-e új változata

Mindkét Airbus-vezető elutasította az esetleges összeomló piacról szóló „rémképeket”, amelyek felbukkantak néhány kérdésben. Bregier szerint a megrendelések fényében nem kell tartani sem a kínai gazdaság gyengülésének hatásaitól, sem ennek esetleges továbbgyűrűzésétől más ázsiai piacokra; a térség légitársaságai továbbra is „nagy étvágyat” mutatnak az új repülőgépek iránt. Leahy a 380-asok védelmében ismételte meg, hogy a dinamikusan növekvő légiközlekedés feladatait csakis egyre nagyobb repülőgépekkel lehet megoldani.

Ugyancsak a sajtótájékoztatón adták át az újságíróknak az Airbus új árlistáját, amely 1,1 százalékos emelkedést mutat, ennek részleteire külön cikkben térünk vissza.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek