Állomásbefejezés uniós pénzből

MTI/iho   ·   2016.10.21. 13:45
00kicsi

A folyamatban lévő beruházás során teljesen felújítják a székesfehérvári vasútállomást, átépítik a vágányhálózatot, és biztosítják a peronok akadálymentes megközelítését. A szakaszolt, a Közop és az IKOP támogatásával megvalósuló nagyprojekt – amely a Kelenföld–Székesfehérvár vasútvonal korszerűsítésének harmadik üteme – támogatási szerződését 2014-ben írták alá. A szakaszolt nagyprojekt támogatásáról at Európai Bizottság 2015. december 15-i határozatában döntött, a kivitelezés várhatóan 2016 végére be is fejeződik.

(Vörös Attila felvétele)

A páneurópai V. folyosó délnyugati ágának felújítását – amely a Kelenföld–Székesfehérvár szakasz, a fehérvári állomás és a Balaton déli partján futó 30-as vasútvonal rekonstrukcióját is tartalmazza – 2018-ra kell befejezni. A projekt során tizenöt vágány (kilenc személy- és hat teherforgalmi) épül át a hozzájuk tartozó váltókörzetekkel és nyílt vonali szakaszokkal együtt, a személypályaudvaron fedett szigetperonok épülnek, amelyeket liften is meg lehet közelíteni.

A munkák lassan befejezéshez közelítenek, a vágányhálózat átépült (az egyedi váltóállító torony elbontása árán), megújult az utasfogadó csarnok a pénztárakkal együtt, és most már új peronok mellé futnak be a vonatok.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek