Alternatív hajtású járművek versenye Budapesten

MTI   ·   2011.09.15. 08:28

A futamon résztvevő autók pénteken érkeznek a fővárosba a Magyar Villamos Művek (MVM) székházához, hogy megtegyék a technikai előkészületeket. Másnap reggel 9 órakor rendőri felvezetés mellett indulnak el a különleges járművek a város szívébe, hogy a Nemzeti Vágta helyszínét is érintve beálljanak a box-utcába az Oktogonon, ahol az érdeklődők egész nap megszemlélhetik őket. A látogatókat a megújuló energia egyéb felhasználási módjaival foglalkozó interaktív bemutatók, a kisebbeket animációs programok és meseszínház szórakoztatja.

Vasárnap reggel 8 órakor megkezdődnek az időmérő edzések, majd 13 órakor Tarlós István főpolgármester és az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója, Baji Csaba indítja el az első európai fővárosi Alternatív Hajtású Járművek Versenyét, az MVM Energia 2.0 Futamot.

A versenyen közel 40 jármű, napelemes autók, különleges prototípusok, átalakított szériaautók, elektromos versenyautók, gokartok és motorok mérik össze "erejüket" az Andrássy út Bajcsy-Zsilinszky út és Opera közötti szakaszán. A futam fővédnöke Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.