Az új Jumbón Washingtonba – I.

Választhattam, hogy a hajnali géppel indulok Pestről Frankfurtba, és aztán órákat várok a csatlakozásra, avagy kockáztatva némi késést, rögtön átszálláshoz érkezem. Az utóbbi mellett döntöttem. Érkezés után rögtön átverekedtem magam a hatalmas frankfurti reptéren, és mire a kapuhoz értem, addigra már csak rám vártak. A kis késés ellenére nagyon szívélyesen fogadtak. Igaz, amíg én utolsó business utasként be nem szálltam a gépbe, a 262 economy utasnak várakoznia kellett, ám még így is időben indultunk. A business osztályra szóló jegynek pedig – lévén négyszer annyiba kerül mint egy turista – prémiumszolgáltatásként megvannak a maga kiváltságai. Az elsőosztályosról nem is beszélve, hiszen az már csaknem tízszerese a turistajegynek.

Frankfurtban a business és az első osztály utasai külön lounge-ban várhatnak, majd külön kapunál szállnak be. Én miután beszálltam a repülőgép első ajtaján, jobbra fordulva átmentem az alsó business osztályon, majd felindultam a lépcsőn.

Összesen négy napra mentem, így – mivel férfi vagyok - minden holmim belefért egyetlen kisbőröndbe, amit kézipoggyászként fel is vihettem magammal. A business osztályon ez 8 kiló lehet, pont két kilóval több, mint a turistán utazóknak. A meredek lépcső tetején álló steward természetesen azonnal felajánlotta segítségét a cipeléshez, de én inkább nem fordultam vissza a lépcső közepéről, hogy kihasználjam ezt.

Odafönt egy ötven körüli, igen csinos, mosolygós stewardess kísért a helyemre. Ha lett volna nálam kabát vagy zakó, elveszi, hogy a szekrénybe tegye, de ez most elmaradt. Csomagomat inkább magam pakoltam el, hogy feltérképezzem a lehetőségek bőséges tárházát. Kerülhetett volna a fejem fölötti hatalmas csomagtartók egyikébe, de én inkább az ablak mellett végigfutó, zárható, hatalmas rekeszekkel ellátott sort választottam.

Végig világosban utaztunk, engem pedig nagyon leköt a repülő ablakából csodálható, pazar látvány – legyen szó felhőtengerről vagy a makettként elterülő városokról, tájakról. Egyikben sem volt hiány. A Brit-szigetek, aztán Izland és Új-Fundland fölött repülünk, majd végig a keleti parton, rövid ideig láthattuk New Yorkot is, a manhattani felhőkarcolók pedig pompásan néznek ki fentről.

Akit viszont nem kötött le a kilátás, annak sem volt ideje unatkozni. Elég csak arra gondolni, hogy szinte folyamatosan kínálják az embert valamilyen enni- és innivalóval. Először damasztabrosszal megterítettek az asztalkákon, aztán jött egy pohár pezsgő, bor vagy üdítő. Úgy tűnt, a borok és a paradicsomlé voltak a legnépszerűbbek, annak ellenére, hogy „odalent” alig valaki iszik paradicsomlevet.

A frissítők után megtekinthettük az étlapot is – a business classon ugyanis háromféle elő- és főételből lehet válogatni, míg a desszertet külön kis állványról lehet elvenni.

De nem csak a látvánnyal és az elsőrangú étkezéssel tudjuk lekötni magunkat a Lufthansa gépén. Minden business utas előtt található egy 15 collos tévé, a karfában pedig előhúzható fejhallgató és távirányító pihen.

Rengeteg filmből, tévéműsorból, sőt, még videójátékból is tudtam válogatni, de mindezen túl van még 30 rádiócsatorna és 200 CD is. Találhatunk külön foglalkoztató (pl. nyelvoktató) programokat gyerekeknek és felnőtteknek is. A film- és CD-választék lenyűgöző, hosszú napokon át tudnám folyamatosan nézni, illetve hallgatni őket. Vannak fajsúlyosabb művek és vígjátékok is, de mindegyik minőségi darab.

A távirányító mellé Sennheiser márkájú fülest tettek, amelyben zajcsökkentő is van. Egy mikrofon érzékeli a külső (rendszerint meglehetősen monoton) zajt, és egy fél frekvenciát állítva a hangszórója ugyanilyen hangot ad ki. A két frekvencia a fülben kioltja egymást, így a fülessel a fejemen szinte tökéletes csendben tudtam ülni.

Ugyan Washington felé egy beszédes luxemburgi férfi fejtegette nekem a magyarnál négyszer nagyobb luxemburgi GDP megtévesztő mivoltát, ennél számomra sokkal izgalmasabb volt, hogy együtt utazhattam a Boeing típusfőmérnökével, aki 4000 mérnök munkáját felügyelte a 747-8i tervezésekor. Megnéztük a pilótafülkét, és megtudtuk, hogy a vezető utaskísérőnek külön munkahelye van a második ajtónál. A főmérnök szerint ilyen fogadópultok vannak a tengerjáró hajókon is, a purser innen tudja vezérelni az összes utaskabinban a légkondicionálást, a fényeket, az összes kényelmi és biztonsági funkciót, de akár belépéskor szemügyre veheti az összes utast is, hogy a feltűnően ideges, vagy esetleg fertőző betegeket még idejében el tudják különíteni a többiektől.

A személyzetnek egyébként csak a fedélzeti konyha és a folyosók jutnak, ezen kívül pedig a gép farokrészében alakítottak ki számukra egy aprócska pihenőhelyiséget. Igaz, ide utas nem juthat be, pláne nem repülés közben, de mi ezt is megnézhettük. Kicsinek és kényelmetlennek bizonyult, de a fedélzeten dolgozók szerint nagyságrendekkel jobb, mint a többi típuson.

A business és az első osztályon utazás érkezéskor is kiváltságokkal jár: nemcsak be-, de ki is elsőnek szállhatunk a gépből. Ez az Egyesült Államokba érkezéskor azért különösen jó, mert így hamarabb odaérhettünk a bevándorlási hivatalnokokhoz, akik eztán hosszasan nézegették az útlevelet és alaposan kikérdeztek minden egyes utast a látogatásuk céljáról. Érdemes odafigyelni arra is, hogy azoknak, akik chipes útlevéllel érkeznek, még indulás előtt online regisztrálniuk kell, mert enélkül be se tudnak csekkolni a járatra, és a fedélzeten ki kell tölteniük egy formanyomtaványt. Akik viszont régi útlevéllel és vízummal utaznak, azoknak egy másik nyomtatványt kell kérniük a stewardessektől. Ha nem a megfelelő adatlapot töltjük ki, akkor a hivatalnok elutasítja a belépésünket, mi pedig kérhetünk egy új, megfelelő lapot, amivel újra beállhatunk a sor végére.

Ettől eltekintve, ha sikerül még az elején, egy csendesebb időszakban odaérni, nem kell a többszáz fős sort végigállni. Ehhez viszont előre tudni kell azt is, hogy már a reptéri buszon érdemes jól helyezkedni.

A washingtoni Dulles reptéren ugyanis nem túl optimális az utasok kiszállítása: a fogadóépületből a főépületbe különleges reptéri buszok szállítják az utasokat, de a megoldás nem túl jó: az épületre a busz orral előre áll be, ott lehet beszállni. Aki elsőnek száll be, és udvariasan a busz hátuljába megy, az garantáltan utolsóként fog tudni kiszállni, és akkor nem is álmodhat a rövid sorról. Ezért érdemes azonnal a bejáratnál megállni, hogy elsőként szállhassunk ki a transzfer végén.

A csomagok felvétele után már csak a vámosok kell túljutnunk, a sokat fizető utasok – a bevándorlási hivatalnokokhoz hasonlóan – itt sem kapnak különleges elbánást, ugyanúgy sorba kell állni, mint mindenki másnak. Jó esetben egy gyors útlevélellenőrzéssel végzünk is, és már meg is érkeztünk Amerikába.

(Köszönet Pákolicz Attilának a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségéért.)