Az új peron nem passzol a régi villamoshoz?

Arnold Balázs   ·   2011.11.23. 11:30
kiskep_debr2

A debreceni villamosprojekt keretén belül a Nagyállomás és a Péterfia és Hunyadi utcák kereszteződése között összesen nyolc villamosmegállóban épülnek új peronok. Ezt a szakaszt az 1-es és a 2-es vonal járatai közösen használják majd, azaz itt két, egymástól jelentősen eltérő típusú jármű fog közlekedni.

Épül a peron a Debrecen Plázánál<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotók: a szerző)

Kedd reggel rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Varga Zoltán és Tóth Csaba, a DISZ kulturális egyesület debreceni önkormányzati képviselői. A politikusok szerint az új peronok mellett nem tudnak majd közlekedni a régi villamosok. A peronmagasság és a járművek magassága is harminc centiméter, azonban az utasokkal terhelt villamos padlószintje akár tíz centiméterrel is lesüllyedhet, ami azt eredményezheti, hogy a villamos ajtaja a peronban elakad, és nem tud kinyílni, állítják.

Itt most a villamospótló busz akadt el. Igaz, nem a peron, hanem egy teherautó okozza a gondot

További problémaként említették, hogy a peronokat az új, szélesebb járművekhez igazították, ezért az új peron és a régi, keskeny kocsik ajtói között húsz-, de akár negyvencentis rés is lehet. Kérdés, hogy ezt hogy fogják átlépni a bottal, babakocsival, esetleg tolószékkel közlekedő utasok. A képviselők szerint a peronok átépítése több tíz-, de akár százmillió forintba is kerülhet.

Az iho kérdésére Nagy Attila, a DKV vezérigazgatója röviden elmondta: a probléma közel sem ennyire súlyos, a két járműtípus eltérése a DKV szakemberei között is ismert. A peronokat nem fogják visszabontani, a problémát a járművek beállításával fogják orvosolni. Részletesebb tájékoztatásért kerestük a városvezetést is. Kérdéseinkre válaszul Varga László városfejlesztési főosztályvezető alábbi közleményét juttatták el hozzánk:

„A 2-es villamos pályájának a Nagyállomás és a Péterfia, valamint a Hunyadi utcák kereszteződése közé eső – az 1-es villamossal közös – szakaszán 8 peron átalakítása történt meg. A peronoknak a sínpár felé eső oldalán mért magassága terv szerint 27 centiméter. A peron végén lévő rámpák lejtése öt százalék alatt van, ami megfelel a jelenleg érvényben lévő akadálymentesítési előírásoknak, ami öt százalékot határoz meg.

A régi villamosok magasságának beszabályozásával fogják megoldani a szakemberek, hogy az ajtók a jelenlegi peronmagasság mellett is kinyithatók legyenek. A peron és villamosajtók közötti 13 centiméteres hézag áthidalására is vannak műszaki megoldások, ezek közül a legolcsóbbat és legpraktikusabbat fogják kiválasztani a szakemberek. Így a kerekes székkel, illetve babakocsival közlekedők is föl tudnak majd szállni a villamosokra.

(Természetesen ezek a műszaki megoldások a 2-es villamos pályáját építő szakemberek körében ismertek, így ha a mai napon (kedden – a szerk.) ebben a témában sajtótájékoztatót tartó önkormányzati képviselők a közvélemény tájékoztatása előtt megkérdezték volna az illetékes szakembereket, el lehetett volna kerülni a téves információk közreadását.)”

Amíg a pálya el nem készül, a vonalon pótlóbuszok közlekednek

Kapcsolódó hírek