Bécsből Sankt Pöltenbe 25 perc alatt

iho/vasút   ·   2012.09.15. 10:05

Nagysebességű Railjet-próbavonat közlekedett szeptember 12-én az új Bécs és Sankt Pölten között húzódó vasútvonalon – számolt be az eseményről a wien.orf.at. Az ÖBB egyik kiemelt beruházása építészetileg is szembetűnő. Az új vasútvonal 60 kilométer hosszú, Bécs közigazgatási területén, Meidling pályaudvartól a föld alatt húzódik. A vonal két leghosszabb alagútján, a lainzin és a wienerwaldin kívűl összesen hat épült.

A vonal megépítése két évtizedet vett igénybe. A Nyugati Vasút (Westbahn) új hálózata egy vasúttechnikai mestermű is egyben. Manfred Kraus, a próbavonat mozdonyvezetőjének nyilatkozata szerint ez a járat premier volt, hiszen első ízben sikerült elérni Ausztriában, hogy a railjet vonatok a maximális, 230 km/órás sebességgel közlekedjenek. A masiniszta úgy véli: a nagysebességű próbavonat jelentős áttörésnek nevezhető ausztriai viszonylatban. A 250 km/órás teszteket ugyan külföldön már elvégezték, de az igazi kihívást a Bécs–Sankt Pölten vonal próbája jelentette.

Az ETCS 2 telepítését ábrázló térkép<br>(forrás: ÖBB Infrastruktur)

A beruházással együtt elsőként telepítették Ausztriában az ETCS 2 vontbefolyásoló berendezést. A jelzők zöld és vörös fényeinek mondhatni már nem is lesz jelentősége, ugyanis a tervezett sűrű vonatközlekedést a korszerű vonatbefolyásoló rendszer fogja szabályozni, amely az egyes szerelvények sebességét is meghatározza. Ezáltal növelni tudják a vonal kapacitását és áteresztőképességét is – nyilatkozta Franz Seiser, az ÖBB igazgatóságának tagja. Seiser kiemelte: a legfontosabb szempont a biztonság, ezért döntöttek az ETCS vonatbefolyásoló rendszer mellett. Az új pályán ugyanis egy nap 447 vonat közlekedésével számol az ÖBB, ez háromszor akkora forgalmat jelent a mostaninál.

Kapcsolódó hírek