Beindult az IC+ projekt

iho/vasút   ·   2011.10.13. 14:00
kiskep_ic

A Sopronban zajló vasúti konferencia második napja Stósz István előadásával kezdődött. A MÁV-Gépészet járműfőmérnökség vezetője bemutatta a tervezett kocsicsaládot, és ismertette a főbb paramétereket. A tervezett járművek négytengelyes, Z1 jellegű IC és EC kocsik lesznek, 26 400 mm ütközők közötti hosszal. A kocsik megfelelnek a TSI és az UIC szabványoknak, előírásoknak is. A nemzetközi forgalomra is alkalmas, 200 km/h engedélyezett sebességre tervezett kocsiknak egyelőre két prototípusa készül el.

A típuscsalád tagjai között egyelőre a másodosztályú termes, az első osztályú büfészakaszos, valamint a másodosztályú, és többcélú térrel rendelkező vezérlőkocsi szerepel. Itt poggyász, és kerékpár szállítására is lehetőség lesz majd.A kocsikat felszerelik két, zárt rendszerű WC-vel, megfigyelő kamera- és külső-belső audiovizuális utastájékoztató rendszerrel. Az ülőhelyek foglaltságát elektronikus rendszer jelzi majd a fedélzeten, és természetesen wifi elérhetőség is lesz. A MÁV-Start kérésére a belső berendezés „mediterrán színvilágot” kap majd.

Új mozdony mögé új kocsi dukál?!<br>(fotó: Arnold Balázs)

A hazai tervezés és összeszerelés mellett a MÁV-Gépészet nagy hangsúlyt kíván fektetni az alkatrészek hazai gyártóktól történő beszerzésére is. Stósz István elmondta, sok hazai vállalkozással állnak kapcsolatban, akik hazai megrendelések hiányában külföldre értékesítik termékeiket, melyek egyébként igen jó minőséget képviselnek.

Ferihegyre már el lehet jutni vonattal. De a színvonal még hagy kívánnivalót maga után<br>(fotó: Arnold Balázs)

Október végén megkezdődik Szolnokon a két prototípus alváz-összeszerelése. Jelenleg az ehhez szükséges előkészületek zajlanak, úgy mint az eszközgyártás és beszerzés. A tervek szerint 2012 nyarán kezdődhetnek meg a típusvizsgálatok, a sorozatgyártás megindítását pedig 2013-ra tervezik. A MÁV-Gépészet a jövőben az IC+ projekt mellett is komoly szerepet szán a szolnoki javító- és gyártóbázisnak.

Kapcsolódó hírek