Debreceni Főpályaudvar: már értékelik a legújabb tender ajánlatait

iho/vasút   ·   2018.07.15. 18:45
0_debrecen_fopalyaudvar_latvanyterv

Legutóbb márciusban írta ki a NIF a Debreceni Főpályaudvar felépítésére, valamint a kapcsolódó munkák elvégzésére vonatkozó pályázatát. A Dehir arra emlékeztet, „az első közbeszerzésen három cég, illetve konzorcium pályázott. Egyikük a Swietelsky Magyarország Kft., másikuk az SDDM Konzorcium, a harmadik pályázó pedig az Új Főnix Konzorcium volt. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. összegzése szerint a munkára az Új Főnix Konzorcium adta a legkedvezőbb ajánlatot, ők nettó 34 milliárd 359 millió 500 ezer forintért vállalták volna a főpályaudvar felépítését.”

Csakhogy a Modern Városok Programban a beruházásra 21 milliárd forintot különített el a kormány, azaz hatvan százalékkal drágábban vállalta volna csak a győztes az építkezést. Emiatt azonnal visszavonták a közbeszerzést visszavonták, és tervezői árbecslést csináltattak, hogy kiderüljön, az árajánlatok alátámaszthatóak-e a piaci folyamatokkal és az áremelkedésekkel.

Ezután írta ki újra a NIF a pályázatot, eredetileg április 27-i határidővel, amelyet végül többször is módosítottak, erre az volt az indok, hogy változtak az energetikai szabványok. Ám ezen a héten borítékokat bontottak Debrecenben. A Dehir ezzel kapcsolatban annyit tudott kideríteni, a korábbi nyertes Új Főnix biztosan indult.

Akkor most mire és meddig várunk?

Az ajánlatok értékelésére hatvan napos határidőt ad a törvény, amelyet egy alkalommal újabb hatvan nappal lehet meghosszabbítani. Sikeres eljárás esetén az összegzést kiküldik az összes pályázónak, ha nem támadják meg a döntést, legkésőbb hatvan napon belül megkötik a szerződést.

Ezután dönt majd arra a kormány, mennyivel egészíti ki az eredeti, 21 milliárdos tételt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek