Egy különutas megoldás – szó szerint!

Volt (van) Budapesten egy érdekes téri képződmény, egy szokatlan műtárgy. Fizikailag úgy-ahogy még ma is létezik, de már nem sokáig. Jogilag azonban már régen nem. Valami téri fantáziákban magát kiélő tervező, térépítész víziója lehetett a Nyugati pályaudvarnál a felüljáró oldalában kiépült gyalogoshíd, amely az egykori Skála-Metró-áruház emeleti teraszát kötötte össze a pályaudvar mellett elhelyezett buszvégállomással. Az építészeti kezelésmód Kővári Györgyre, a több vasútállomást is tervező építészre, a szemben álló áruház tervezőjére is utalhat akár, de ez nem biztos. Vagy egy jobb kezű követő?

A gondolat eredetét hiába kutatjuk, nem jutunk hozzá közelebb. Valami japán nagyváros térben többszörösen összeszőtt, többemeletes, kintet és bentet összeolvasztó, épület és közlekedési létesítmény közötti határvonalakat elmosó, integrált, űrvárosszintű építménye lehetett az indítórakéta? Vagy csak simán egy hétvégi, Nagyszombaton tett kirándulás, az állomástéren megcsodált gyalogosfelüljáró-makarónival? Egy áruház, amely terjeszkedik a felszín alatt, a gyalogos-aluljáróban, ugyanakkor a levegőben is kinyújtja csápjait a tér másik oldala felé? A tervező keze szabad volt, hiszen az egyszálbél gyalogjárda északi oldali érkezését olyan méretű és összetettségű építménnyel ünnepelte meg, amelyről a ’60-as évek sci-fi-sorozatainak űrjárművei szoktak volt elrajtolni. Ennek a kis semmire nem jó építménynek a létesítési költsége a teljes felüljáró-építés árának mérhető hányada volt, láthatóan az anyagokkal sem spóroltak, bőven hömpölygött rajta a sötétített biztonsági üveg, a mára már lehullott luxalonburkolat alatt sem egy spórolós szerkezet sejlik fel, hanem egymás mellé sorolt I-tartók tömege, ami alapján itt egy harckocsi is átgördülhetne.

Még egy lehetséges forgatókönyv is felrémlik, a mai és az építés idején is érvényes magyar rögvalóságban ez sem lehetetlen. Hogy ugyanis valamilyen nagyobb létesítmény szeretett volna megépülni az új felüljáró és a pályaudvar épülete között, az egykori Westend szálló helyén, de ez elmaradt, kihúzták a tervből, rövidítették a költségvetést, tűzoltásszerűen, kármentésként kellett gyorsan tervezni valamit a meg nem épülő építmény (ház?) helyére. Ebből lett a túlméretezett űrkilátó, később magaslati vizelde.

A szép gondolatok általában meghalnak, a társadalom kiveti magából a túlságosan élenjáró eszméket és ragaszkodik a jelenhez, a felfoghatóhoz, a középszerűhöz. A jelen pedig a földfelszínt elfoglaló közúti közlekedés, néhol a magasba emelve, hogy a téren körülnézve több autó homlokzatát lássuk, mint épületét. A gyalogos helye pedig lent van, felszín alatt, mesterséges világításban, ahová a felszíni közlekedés által kibocsátott gőzök is tartanak, összekeveredve a fáradt olajban sütött krumpli szagával.

Persze mondhatjuk, hogy valószínűleg nem tudott igazán működni az az áruház, amely alul és felül simán átjárható, hiszen egy áruháznak egy be- és kijárata van és kész. Egy áruházból átváltozott kínai bazárnak meg végképp nincsen olyan térbeli és igényrendszere, ami az ilyen nagyvonalúságokat kezelni tudná, tehát voltaképpen logikus, hogy egy idő után le is zárták az egész hóbelevancot. Hogy a gyalogosnak hol van a helye és milyen általános elvárásaink vannak gyalogosközlekedési útvonalainkról, arról pedig mindennél többet mond el, hogy a metrófelújítás hatalmas munkája nem mással kezdődik, mint ennek az alternatív gyalogosútvonalnak a megszüntetésével. Mert rendnek kell lenni.

És ez a történet ezek után már nem is erről a százhúsz centi széles járdáról szól, hanem arról a sokkal nagyobb építményről, ami ezt hordozza. Köztudott, ám ki nem mondott tény, hogy a tér felett átívelő felüljáró közlekedési szempontból felesleges, városképileg káros, koncepciójában meghaladott, világképében elavult építmény, amelynek sorsa a bontás. Minden nap, amelyet ez a felüljáró még üzemben, épségben tölt el, kárt okoz a városnak és a benne lakóknak, közlekedőknek.

Vannak alkalmak, amelyekhez egy ilyen létesítmény bontása hozzárendelhető. Egy ilyen alkalom volt a Westend megépülése, amellyel együtt tervezték a buszvégállomás és a csatlakozó területek rendezését. Ezt a híd nehezen élte volna túl, de az általános bátortalanság és az akkor még régivágású urak által uralt Közlekedési Ügyosztály kiállásának köszönhetően megmenekült.

Most talán még nagyobb beavatkozás van készülőben, a metrófelújítás, amelynek keretében tudottan, tervezetten átalakul ez a melléktér. Most láthatjuk, hogy a híd ezt is túl fogja élni, még akkor is, ha – abszurd módon – egy éppen a gyalogosközlekedést szolgáló kiegészítőjétől megszabadítják. Most jól lehetett volna kommunikálni, hogy egy párhuzamos metróvonal komfort- és kapacitásfokozásával – mondjuk – megérett az idő a bontásra, hiszen... – és itt bármilyen bullshitgenerátorral előállított szöveg behelyettesíthető, annak valószínűleg lesz valami igazságtartalma, tehát hihető.

Ez ismét elmaradt. Következő alkalom nincsen. Azaz van: mindenféle kapcsolódó beruházás nélkül egyszer csak választani kell majd a teljes életvédelmi felújítás, vagy az azonnali bontás között. Nem olyan nagy időtávlatban. Hogy akkor mi lesz a választás, az majd sokat elmond arról, hogy valójában milyen erő alakítja Budapestet az elkövetkező évtizedekben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!