Gotthárd-bázisalagút: egy évvel korábban

Hörcher Dániel   ·   2011.10.09. 14:16

Szeptemberben megkezdődtek a pályaépítési munkálatok a Gotthárd-bázisalagút északi, erstfeldi bejáratánál is. Délen, Bodio és Faido között már 2010 júniusában lefektették az első sínszálakat. Ezen a 16 kilométeres szakaszon kezdik meg 2013-ban az első tesztmeneteket, a tervek szerint óránként 230 kilométeres sebesség mellett. A vasúti felépítmény beépítését követően az energiaellátás, a biztosítóberendezések és a telekommunikáció telepítése következhet.

A bázisalagút jelenlegi készültségi foka; a képre kattintva nagyobb méretben is megtekintheti a grafikát <br> (forrás: alptransit.ch)

Eközben a bázisalagutat építő AlpTransit alapos tanulmányozásnak vetette alá az építkezés ütemének felgyorsítását. Azt kellett mérlegelni, hogy megéri-e már 2016 decemberében elindítani az első vonatokat – az így elérhető haszon fedezné-e az építés erőltetett ütemének többletköltségeit. Igenlő válasz született.

A hegyvidéki Gotthárd-vasút napjai meg vannak számlálva. Egy évvel korábban kell elbúcsúzniuk a távolsági vonatok utasainak a lélegzetelállító látványtól <br> (fotó: Hörcher Dániel)

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen személyvonati kínálatot indít az SBB az alagút 2016-os átadását követően. A Gotthárd-alagutat óránként hét vonatpár közlekedtetésére tervezték, azonban a vasútvonalon fekvő többi alagút (legfőképp a Ceneri-bázisalagút) átadásának időpontjától is függ, hogy mikortól használhatják ki ezt a kapacitást. Svájcban a vasúti menetrendet két évvel az életbe lépés előtt tervezik meg, így 2014-ig még ráér dönteni a pontos személyvonati kínálatról.

Kapcsolódó hírek