Jövőre napi LOT-járat Budapestről New Yorkba

MTI/iho   ·   2019.09.05. 12:00
cim

Budapest a LOT lengyel légitársaság második bázisává válik, ami hozzájárul a közép-európai térség és a világ többi része közötti összeköttetések további fejlesztéséhez – mondta Szijjártó Péter szerdán a lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon.

A külgazdasági és külügyminiszter a Három Tenger Kezdeményezés országainak területén létesülő közlekedési folyosókról szóló pódiumbeszélgetésen megjegyezte: az új stratégiai együttműködési megállapodás értelmében a LOT budapesti bázisáról jövő nyártól naponta indulnak repülőgépek New Yorkba.

Emlékeztetett arra is, hogy a lengyel nemzeti légitársaság szeptember 22-én indítja Budapest és Szöul közötti járatát, és hamarosan új járatokat indít a magyar fővárosból Prágába, Stuttgartba, Belgrádba és Szófiába is.

A lengyel infrastrukturális, valamint a szlovák, a litván és a lett közlekedési miniszterrel együtt tartott pódiumbeszélgetésen Szijjártó Péter azt mondta, a közép- és kelet-európai infrastrukturális hálózat fejlesztését is célzó Három Tenger Kezdeményezés akkor lehet sikeres projekt, „ha a szavakat a tettek is követik” – idézi a nyilatkozatot a távirati iroda.

Portálunk korábban jelezte: a lengyel társaság a már évekkel ezelőtt vázolt koncepciója keretében, amelynek lényege, hogy a hagyományos légicégek közül Közép- és Kelet-Európában meghatározóvá váljon, a LOT gyakorlatilag külön Budapest-központú hálózatot tervez az új járatok nyitásával. Az új európai vonalak egy részének nyitása feltehetően azért marad tavaszra, mert ki kell várni, amíg a közepes hosszúságú vonalakon újra repülhetnek a társaság 737 MAX típusú gépei.

A Budapest–New Yorkot a LOT már tavaly óta repüli, az újdonság tehát az, hogy felfejlesztik napi járattá, Chicago szintén megvolt, itt az újdonság az, hogy a téli menetrendből kimarad, de a nyári menetrendbe márciustól visszaáll. Ez utóbbi lesz az igazán izgalmas, ugyanis ezen a vonalon az American lesz a lengyelek konkurense, egyébként szintén 787-essel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek