Karácsonyig kifizetik a Cargo-pénzek egy részét

Andrassew Dávid Igor   ·   2011.12.21. 13:30

Szerdán megkezdték a kifizetéseket, karácsonyig pedig meg is kapják a MÁV Cargo privatizációjából származó bevétel első egymilliárd forintját a MÁV átszervezésében 2005 és 2007 között részt vevő és jelenleg is a MÁV-nál dolgozó vasutasok – jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke a Hegmanné Nemes Sárával, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkárával közösen tartott szerdai sajtótájékoztatón.

Gaskó István novemberben egyezett meg Orbán Viktor miniszterelnökkel, és közös nyilatkozat is született arról, hogy a vasutasok megkapják a kormánytól a MÁV Cargo eladásából származó ötmilliárd forintot. Ez az egyezség a szakszervezeti vezető szerint tükrözi a miniszterelnök korábban, még ellenzékben tett kijelentéseit. Orbán akkor jogosnak és reálisnak nevezte a követeléseket. Gaskó szerint a megállapodás a munkabékét szolgálja, és így jelenleg semmilyen konfliktus sincs a MÁV és a VDSZSZ között.

Hegmanné Nemes Sára és Gaskó István<br />(fotó: a szerző)

A részletekről szólva az államtitkár asszony elmondta: idén csupán a pénz első, egymilliárdos részét fizetik ki a körülbelül 30 ezer érintett vasutasnak, akik még a héten, karácsony előtt megkapják az átlagosan bruttó 20 500 forintot. A kifizetésből a megállapodás értelmében a vezetők nem részesülnek.

Ebből a pénzből 200 millió forintot azoknak a munkabéreknek a kompenzálására költenek, amelyeket a sztrájk alatt nem kaptak meg a dolgozók. A fennmaradó 800 millió forintot pedig egyenlő arányban felosztják. Bérkompenzációként átlagosan 50 ezer forint illeti a sztrájkokban részt vevő vasutasokat, ez azt jelenti, hogy átlagosan 70 ezer forintot kapnak készhez péntekig. A legmagasabb bérkompenzáció 112 ezer forint lesz – tette hozzá Gaskó.

Az iho kérdésére válaszolva Hegmanné Nemes Sára elmondta, a kormány tartja magát a novemberi megállapodáshoz, ezért a fennmaradó négymilliárd forintot két-két milliárdos részletekben a következő két év folyamán fizetik ki.

A szakszervezeti vezető emlékeztetett rá, hogy a VDSZSZ 2008-ban és 2009-ben nyolc alkalommal tartott, összesen – Gaskó szerint a magyar gazdaságtörténetben leghosszabb ideig –  341 órán át úgynevezett gördülő sztrájkot, amelynek során 6103 vasutas nem vette föl a munkát. Az összes sztrájkórák száma 198 ezer óra volt.

Kapcsolódó hírek