Küldetés teljesítve

Az Isonzó expressz négynapos, sikeres útjáról az Indóház magazin augusztus első teljes hetében megjelenő kiadásában olvashatnak bővebben. Addig is, íme, a beszámoló, vagy, ha úgy tetszik, olvasói levél Zsoldos Ákostól – utazástörténet és vasút vegyesen.

Nagykanizsán szálltam fel családommal a Budapest-Keleti pályaudvarról Nova Gorica állomásig közlekedő Isonzó expresszre, amelyet indulás előtt megáldottak és katonazenekar búcsúztatott. A tizennégy nosztalgia kocsiból álló, gyönyörű zarándokvonat ugyan késve indult a Keletiből, ám a megnövekedett balatoni forgalom ellenére figyelemre méltó pontossággal érkezett Nagykanizsára. A 017-es, koronás címeres Nohab Gyékényes állomásig továbbította a vonatot, ahol a horvát vasút mozdonya vette át a szerelvényt.

Horvátországban meglepő gyorsasággal robogtunk Zágráb felé, ahová 13 óra körül érkeztünk. A következő határállomás Dobova volt, itt újabb mozdonycsere és útlevélvizsgálat várt ránk. Szlovéniában már a 3000 V egyenáramú hálózat alatt futott a vonatunk Ljubljana felé, a Száva folyó völgyében. A vonat 1. osztályán, valamint a Pannónia és a Budapest étkezőkocsikban folyamatos volt a felszolgálás. A Velo Veled kocsiban hadtörténeti előadásokon, kiállításokon vehettünk részt, ahol a katonák egykori fegyverzetét és ruházatát is megismerhettük. Az Orfeum kocsiban a Sebő együttes muzsikált, katonanótákat tanítva az érdeklődő utazóközönségnek. Ljubljana állomástól már a szlovén televízió is közvetített a vonatról.

Szlovéniában csodálatos tájakon, éles ívekben, viaduktokon és alagutakon keresztül, a Helga becenevű Taurusszal az élén haladt az Isonzó expressz. Sežana állomás bejárata előtt hosszas kürtölés és vészfékezés zökkentette ki nyugalmából az utasokat – a mozdonyvezető egy, az űrszelvény peremén sérülten és magába roskadtan gubbasztó férfi miatt állt meg a nyílt pályán. Nem derült ki, hogy került oda, sérüléseit előbb az idegenvezetők (mentős is volt köztük) látták el, majd a kiérkező mentők szállították kórházba. Sežana állomást nemzetközi viszonylatban jól ismerhetjük, hiszen korábban ezen a ponton lépett ki a Venezia EN, a Dráva IC és a Goldoni EC Olaszország felé, ám mostanában meglehetősen kihaltnak hat, nemzetközi személyforgalma jelentősen lecsökkent. Itt ismét irányt váltottunk, vonatunkra egy 664-1 sorozatú, Reagan becenevű, jó erőben lévő dízel járt rá, hiszen innét a bohinji, transzalpin vonalon nincs villamosítás. Nova Gorica állomásra már sötétedéskor érkeztünk. A vasútállomáson a polgármester-helyettes asszony köszöntötte az utasokat, majd autóbuszokkal mentünk a környék színvonalas szállodáiba, hogy elfoglaljuk szálláshelyünket.

A második napon már kétfelé oszlott 530 fős seregünk. Egyik fele busszal Olaszországba kirándult, a másik a Szlovénia területére eső hadszíntereket kereste fel. Az Isonzó expressz szerelvénye hét kocsival folytatta útját  Nova Gorica állomástól Most na Sočiig – tiszteletadásul a vonat öt kilométer per órás sebességre lassított le a solkani katonatemetőnél, majd áthaladtunk a nyolcvan méter magas boltívű Solkan-völgyhídon az Isonzó (szlovénül: Soča) folyó felett. Most na Sočiból busszal folytattuk utunkat. A Kolovrat csúcsra érkezvén Négyesi Lajos hadtörténész előadását hallhattuk, majd a szabadtéri múzeumot tekintettük meg a nagy hőségben. Tolmin-Loče katonai temetőjénél megkoszorúztuk a 30. gyalogos ezred katonáinak emlékművét, és megmártóztunk a hideg, ám gyönyörű és tiszta Isonzó folyóban. Kobaridban (Caporetto) a csontház (osszárium) csúcsán a Szent Antal templom hirdet békét, a Mussolini által építtetett grandiózus emlékmű falai mögött több mint hétezer katona maradványai nyugszanak. Ezt követően a kobaridi, Európa-díjas múzeumban tettünk látogatást, ahol nem csupán terepasztalon tekinthettük meg a harcmezőket, hanem egy húszperces filmet is nézhettünk a csatákról. A Triglav Nemzeti Parkban túrázva fedeztük fel a vízeséseket, illetve a Tolminka patak völgyét.

A harmadik napon kizárólag buszokkal kirándultunk, ezúttal az olasz háborús színhelyekre. A goriziai (Görz) vár bástyáiról csodálatos kilátás tárult elénk, jól kivehető volt az Oslavia, a Sabotin, valamint a Doberdó mészkővonulata és a Vallone-völgy. Innen Redipugliába indultunk, ahol a Monte sei Busi lejtőin emelték Európa legnagyobb, százezer olasz katona hamvait őrző háborús emlékművét. Ezt az emlékhelyet az Udine–Gorizia–Monfalcone–Trieszt vasútvonal választja el a szomszédos magaslat szabadtéri kiállításának ágyúitól. A közelben, Fogliano osztrák–magyar katonai temetőjében szinte minden második síremléken magyar hős neve áll. A Doberdón elesett magyar katonák csodálatos emlékkápolnáját Visintiniben látogattuk meg. Még a háború idején, 1918-ban kezdték el építeni, de már nem fejezhették be, és csak 2009-ben készült el Magyarországon gyűjtött pénzből. Az olasz Gradisca del Isonzo városában élő, nagyváradi Kolláth Évának az éttermében ebédeltünk. San Martino del Carsóban kerestük fel a Nagy Háború Múzeumot, és koszorúztuk meg a nagyváradi 4-es honvédek emlékgúláját, majd Rózsafi János előadását hallgathattuk meg. Késő délután a Monte San Michele kettős csúcsra indultunk, ahol Pintér Tamás és Stencinger Norbert történész várt ránk. Múzeumot látogattunk, lövészárkokat és alagutakat jártunk be a hegyen túraösvényeken, a távolban pedig Monfalcone kikötője és hatalmas darui látszódtak. Megható pillanat volt együtt elénekelni a Himnuszt a csúcson. Nemzeti színű szalagokat, koszorúkat, megszentelt földet helyeztünk el a hősök emlékére.

A negyedik nap reggelén Nova Gorica állomáson gyülekeztünk, bár a menetrend szerinti indulás időpontjában még csak szerelvényünk kocsirendezésének lehettünk szemtanúi. Innen bő félórás vonatozás következett, sokszor 25 ezrelékes emelkedőn Štanjel állomásáig, ahová egykor a katonai szállítmányok érkeztek vasúton. A városka katonai kórházában gyógyultak a doberdói katonák, s az elhunytak tiszteletére emlékművet emeltek – a temetőben közös, felemelő szlovén–magyar megemlékezésen vettünk részt.

Az Isonzó expressz Ljubljanán és Zágrábon keresztül folytatta útját. Útközben, a Száva völgyében vihar üldözött bennünket, ám végül egy csepp esőt sem láttunk. Magyarország határát Gyékényes állomásnál 18 órakor értük el. Nagykanizsán még majdnem egy órás késésben voltunk, ám ezt Keleti pályaudvarig – a tapasztalt vezérnek, a főmenetirányítónak és a vonat személyzetének hála – szinte teljesen behozta a zarándokvonat.

Az első világháborús olasz front déli szakaszára közlekedő Isonzó expresszen való részvételért mindenki emléklapot kapott a szervezőktől. Az utazás a béke üzenetét hordozta, és a történelmi hangulatát növelte, hogy emlékvonatunk hosszú szakaszokon a Déli Vasút egykori vonalán közlekedett.

* * *
Kedves olvasóink, ha valamilyen ok folytán nem jutnának hozzá az augusztus–szeptemberi Indóházhoz, keressék a lapot kiadónk elérhetőségein: 00 36 1 787 5626; thf@indohaz.hu. Továbbá kövessék nyomon a nagyhaboru.blog.hu-t, és az isonzoexpressz.hu-t, hiszen akár már a közeljövőben hírt adunk a II. Isonzó expressz előkészületeiről.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!