Lézerrel repülőgépek ellen – 14 év börtön!

iho   ·   2014.03.14. 10:00
cim3

Példásan kemény büntetést hozott egy szövetségi bíróság egy kaliforniai fiatalember ügyében, aki lézerrel próbálta megvakítani egy rendőrségi helikopter pilótáját.

A 26 éves Sergio Rodriguez 2012-ben került börtönbe, és az ítélet szerint további 14 évet kell a rácsok mögött töltenie, míg barátnőjére, aki ugyanazt a lézerező hobbit űzte, mint ő, májusban szabják ki az ítéletet.

A 14 év kicsit meglepte az amerikai közvéleményt, de nagyon nem tiltakozott emiatt senki, noha korábban csak két–három éves börtönt kaptak, akikre sikerült rábizonyítani a lézerezést, például egy fiatalemberre, aki utasszállító gépeket vett célba.

A szigorú ítéletekkel az amerikai pilótaszervezetek évek óta hangoztatott követelésének megfelelően a hatóságok szeretnék egyszer s mindenkorra elvenni a kedvét azoknak, akik a kézi lézerekkel játszadoznak, és közben esetleg sikerül elérniük, hogy az ideiglenesen megvakított pilóta zuhanásba vigyen egy gépet.

Tényleges katasztrófa eddig nem történt, de veszélyhelyzetek sora igen, és mint kiderült, az egymotoros kisgéptől kezdve az óriás utasszállítóig gyakorlatilag mindenféle éjszaka repülő jármű célpontjává válhat az ilyen típusú támadásoknak, a leggyakrabban azonban a rendőrségi helikoptereket lézerezik a földről.

Rodriguez és barátnője egyébként azután vette célba a rendőrség gépét, miután majdnem sikerült megvakítani egy mentőhelikopter pilótáját, aki a rendőröket kérte a lézerezők ellen a beavatkozásra. A szövetségi bíró jelezte: szeretné, ha ezek után mindenki megértené, hogy a lézer nem játék, és felfogása szerint az alacsonyan repülő gépeket lézerrel célba venni gyakorlatilag gyilkossági kísérletet jelent.

Az FBI egyedül 2011-ben már majdnem háromezer lézerezési üggyel foglalkozott.

A hírhez fűzött kommentek egyikében olvasható beszámoló egy amerikai esetről, amely úgy végződött, hogy a pilóta valóban részlegesen megvakult, a társa vette át a gépet és tette le a betonra, maga a meglézerezett pilóta csak fél év kihagyás után kapta vissza orvosi engedélyét a repüléshez.

Mint arról korábban az iho/repülés is beszámolt, magyar aviatikusok hazai repülőtereken is találkoznak ezzel az életveszélyes játékkal, például egy MiG-29-es pilótája is elmesélt portálunknak egy ilyen esetet.

Nemcsak katonai gépek és civil utasszállítók, hanem kisgépek is olykor áldozatai lehetnek a lézerezésnek, az iho/repülés találkozott olyan Cessna-pilótával is, akit Budaörsön próbáltak elvakítani a repülőtér megközelítése közben.

A lézerjárvány tehát nálunk is terjedőben van, a kínai piacokon és egyéb helyeken viszonylag olcsón viszonylag nagyerejű kézi lézerekhez lehet hozzájutni, és leginkább a már lassan repülő, a legkritikusabb leszállási szakaszban lévő gépeket a pálya előtt, de már a reptéren kívülről célba venni.

Az iho/repülés értesülései szerint ugyanakkor a sűrűsödő lézeres esetek ellenére eddig Magyarországon nem született jogerős ítélet ilyen cselekmény miatt. Egyszer sikerült tetten érni Vecsés környékén fiatalokat, akikre egyértelműen rá is lehetett bizonyítani a Ferihegyre tartó, leszállófélben lévő gépek lézerezését, de az elkövetők alacsony életkora miatt nem róttak ki rájuk letöltendő büntetést. A hazai szakértők szerint nem egyszerűen elfogni és büntetni kellene a lézerezőket, hanem betiltani a nagyobb erejű kézi lézerek forgalmazását.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek