Lufthansa-Turkish partnerség: folyik a nagy átrendeződés

iho/repülés   ·   2012.11.06. 11:30
turkcim

Angela Merkel német kancellár Berlinben török kollégájával, Erdogan miniszterelnökkel folytatott tárgyalásai során „közös menedzsmentet” javasolt a Lufthansának és a Turkish Airlinesnak. A török kormányfő később törökországi lapoknak úgy nyilatkozott, hogy ő elfogadta az ajánlatot.

A Flightglobal összefoglalója arra emlékeztet, hogy a német és a török társaság 1989-ben SunExpress néven közös vállalkozásba kezdett, ma már a leányvállalat 30 géppel repül, és frankfurti leányvállalata SunExpress Deutschland néven működik. Amikor a Turkish belépett a Lufthansa által is fémjelzett Star légitársasági szövetségbe, a tagság elnyeréséhez szükséges tárgyalásokon a Lufthansa tanácsadóként vett részt.

A Turkish vezérigazgatója, Temel Kotil jelezte, tud a két kormányfő közti megbeszélésekről a légitársaságok ügyében, és a török légiközlekedés fejlődésének elismerését látja a német kormány ajánlatában, mindazonáltal a kérdésben csak a Turkish Airlinbes évi közgyűlése dönthet.

Még sokkal óvatosabb volt a Lufthansa szóvivője, aki szerint a légitársaság „folyamatosan tárgyal arról, hogyan lehetne javítani és intenzívebbé tenni az együttműködést a Lufthansa és a Turkish Airlines között, a fogyasztók érdekeinek megfelelően”. A német szóvivő arra is emlékeztetett, hogy a két társaság már régóta code-share megállapodásban működik.

Mindeközben mindkét társaság részéről megerősítették azt az információt, ami összefügghet a köztük lévő szálak erősítésével: sem a Lufthansa, sem a Turkish nem kíván szorosabb kapcsolatokat a feltörekvő Öböl-menti társaságokkal.

A Lufthansa elnök-vezérigazgatója Christoph Franz újságíróknak kifejtette: a társaság aktív szerepet visz a konszolidációs folyamatokban. Miközben az egész iparág a Közel-Keletre és Ázsiára alapozza a növekedést, és az Öböl-menti cégek valóban motorjai a konszolidációs folyamatnak, a Lufthansa azonban Ázsiával szeretne erős kooperációt és „a jövőbeni együttműködés az Öböl társaságaival nem tűnik elég profitábilisnak”. Ugyanakkor utalt arra is, hogy erősödik a verseny az öbölmentiek és a többi régió légitársaságai között.

Mint arról korábbban beszámoltunk, van olyan érintett fél, amelyik épp ellenkezőleg gondolkodik: az ausztrál Qantas nemrég feladta a British Airwayshez kötődő együttműködést és a legnagyobb öbölmenti cég, az Emitrates lett a legfőbb partnere. A faképnél hagyott British pedig a londoni Heathrow repülőtérben résztulajdont szerzett Katar, illetve a Qatar Airways felé tett lépéseket a szorosabb kooperáció reményében.

Kapcsolódó hírek