Moszkva, MAKS: helikopterek és a szupervadász

iho/repülés   ·   2011.08.21. 22:27
IMG_8513_2_cimkep

Amíg a 2009-es MAKS idején Moszkva a hidegebb és esős arcát mutatta, az idei légikiállítás első felében igazi nyári időjárás uralkodott. A nyilvános napokra már befelhősödött az égbolt, de még jóval az elfogadható kategórián belül. A keddi médianap szolid 30 fokkal és 90 százalékos páratartalommal vegyítve köszöntött be.

A statikus soron végigtekintve a szokásos orosz nagyvasak már ott sorakoztak a betonon, tehát Tu-160 vagy A-50 áthúzásról ebben az évben sem lett fényképünk. A statikus sorra és a dinamikus bemutatóra érkező gépek az elmúlt hét végén, illetve hétfőn érkeztek.

Egynéhány amerikai Moszkvában: nincs jobb páholy egy airshown, mint egy F-15-ös

A külföldi résztvevők között ismét köszönthettük az Egyesült Államok légierejét, így Moszkva láthatott többek között B-52, F-15E, F-16C, C-5M repülőgépeket. A F-15E vadászbombázók a Nagy-Britanniába települt lakenheath-i ezredtől jöttek. Nem volt véletlen, hogy a fegyvermakettek és a célmegjelölő, felderítő konténerek is hiányoztak a gépekről.

Ahol megjelenik az A380, ott ő a show legnagyobb sztárja, nagyság szerint mindenképp – no de most már orosz megrendelésekről is szó lehet

Franciaország a virágzó kapcsolatok jegyében a Rafale vadászbombázót küldte Zsukovszkijba, illetve Európa az A380-as kínálta statikusan és repülés közben is Oroszországnak. Természetesen a Boeing sem hagyhatta magát, így a 787-es Dreamliner is álomutazásra invitált. Putyin miniszterelnök úr nem kis bánatára a bemutatott Tu-204 még csak prototípus volt és a Szuhoj SuperJetnek (SSJ) is csak néhány sorozatgyártású példánya repül. Az A380-as és a Boeing 747-8F viszont komoly érdeklődést váltott ki több légitársaságnál, köztük az állami Aeroflotnál. Az ukránok is részt vettek a MAKS-on, az An-124 mellett újabb fejlesztésű gépekkel, például az An-158 sugárhajtású repülőgéppel. Természetesen voltak business jetek, de a helikopterek dominanciáját semmi sem veszélyeztette.

A hatalmas Mi-26T2, a felfrissített forgószárnyas

Igen, az idei MAKS úgy nézett ki, legalábbis a kiállított gépek száma szerint, mintha elsősorban a helikopterekről szólna. Szinte az összes Mil és Kamov fejlesztés statikusan ki volt állítva és bőven volt belőlük a légibemutatókon is.  Mindennap repült az új Mi-26T2: a világ jelenleg legnagyobb forgószárnyasa külsőre szinte változatlan maradt, belül viszont minden porcikájában megújult. Többfunkciós folyadékkristályos kijelzők, GPS és GLONASS rendszert egyaránt használni képes navigáció, éjjellátó képesség, klimatizált raktér valamint magas külső hőmérsékletre optimalizált, erősebb hajtóművek repítik az orosz remények szerinti tendergyőzelem felé.

Hol vannak azok a hordók a kabin mellett? Gázturbinás Kamov, a hajtóművek a gép tetején

A Mi-38 talán az olyannyira elterjedt Mi-8-as utódja lehet, bár még a Mi-8AMT, a Mi-17-1B, és Mi-171 változatokból is jó néhányat bemutattak. A Kamov KA-226, a nálunk is használt öreg KA-26 modernizált újragondolt változata, csillagmotor helyett két (francia) gázturbinával.

Az újságírónép és a külföldiek nagy része azonban az orosz harci repülőgépek miatt látogat ki kétévenként a kiállításra. A MiG tervezőirodát a MiG-29SMT, OVT, KUB, a MiG-31B és a MiG-35 képviselte. A Szuhoj a Szu-27SzK, Sz-30Mk és a Szu-35B mellett ebben az évben a Szu-34 frontbombázót mutatta be. Az igazi reveláció a PAK-FA (T-50) is várható volt, hiszen Zsukovszkijon tesztelik, és be is ígérték a nagyérdeműnek az orosz lopakodó repülését.

A levegőben a csodavadász!

A sok megoldásában egyelőre eléggé titokzatos típust a Szuhoj a már szolgálatban álló, bár most épp repüléstől letiltott amerikai F-22-esre válaszul fejlesztette ki. A gépből kétszázat igényel az orosz és ugyancsak kétszázat az indiai légierő. A Szuhoj vezetője, Mihail Pogosian további, legalább 600 gépes eyportpiacra számít. A gyártó információi szerint a lopakodó szupervadász csapatszolgálatba állítása 2015-16-ra várható. Ezt az ütemtervet azonban a nyugati szaksajtó meglehetős kétkedéssel kezeli, mint ahogy a prognosztizált darabszám-igény sem tűnik annyira valószínűnek. A fejlesztésben is közreműködő indiaiaknak szánt PAK-FA változat az eredetinél valamivel nagyobb, és kétüléses lesz, és sokak meglepetésére az oroszok nevezték a típust a dél-koreai FX-III harcigép-tenderre is.

Szépvonalú gép, node mire lesz képes valójában?

Node vajon valóban repül-e a MAKS-on a csodavadász? - ez izgatott mindenkit a Zsukovszkij látogatói körében. A kedd médianap volt, és a délutáni dinamikus bemutatókhoz át lehetett menni a nézőknek teljesen ellenfényes kifutópálya ellentétes oldalán épített sajtóállványra. Erre a napra csak néhány órás repülést hirdettek, de a végére a PAK-FA volt a mézesmadzag. Jöttek is a levegőben a gépek. Szépen repültek a Mi-28N és a vetélytárs KA-52 harci helikopterek, a levegőben volt a gigantikus Mi-26T2, a Mi-38 és több más forgószárnyas is. Majd a Szuhoj SSJ, a nemrég fogalomba állt utasszállító húzott át a Tu-334-el kötelékben.

Elől egy MiG, hátul egy MiG, node hol van az üzlet?

A harci repülőgépeket elsősorban a MiG-ek képviselték. Közös kötelékben repült az indiai győztes MiG-29KUB, a típus haditengerészeti változata négy póttartállyal és légi utántöltő berendezéssel, mögötte az indiai tendervesztes MiG-35 prototípus. Kérdéses, hogy utóbbiból lesz-e sorozatgyártás, mert Oroszország nem rendelt belőle, fejlesztéseinek egy része még embrionális állapotban van, például ASEA lokátora sem sorozatgyártásra érett típus. A MiG-29OVT, a vektoros MiG volt a kísérőjük, amely köszöni szépen jól van, és ha nem hibásodik meg (ami később a MAKS-on is bekövetkezett), akkor gyönyörű demót repül. Aztán este a Szu-35B következett, amellyel óriási programot mutatott be - viszont aztán bejelentették, hogy a PAK-FA ma nem repül és viszontlátására. Lelombozó volt.

Szerda, az első üzleti nap: ekkor nyitotta meg Vlagyimir Putyin a kiállítást. Volt dinamikus bemutató, csak egy órás. De az aztán bemutató volt a javából. A külföldi gépek közül az A-380 utasszállító és az amerikai F-15E repült. Utóbbi nagyon durva programot mutatott be, vetekedett az Európában megszokottakkal. A statisztikusok kedvéért: a 316 oldalszámú Sas repült. Érdemes megemlíteni, hogy az F-15-nek ez a csapásmérő változata, az E, ritkábban szerepel a dinamikus programokon, inkább a C, a légifölény-vadász szokott - pláne ennyire - meredek manővereket repülni.

A Szu-35B ismét valami eszméletlen figurákkal kápráztatott: horog, kobra, vízszintes irányított dugóhúzó és még sok más felsorolhatatlan látványosság. Repült a Szu-34, ugyan csak fel- és leszállás, valamint áthúzás volt a részéről, de van legalább fénykép róla a levegőben.

És végre repült a teljes PAK-FA flotta. Vagyis, nyilván a miniszterelnök tiszteletére, mind a két proto megjelent a levegőben. Az egyik leborított és leszállt, a másik Bogdannal a nyergében majdnem 20 percig volt a levegőben. Szép dinamikus, de nem durva manővereket repült. Látszik, hogy prototípus és vigyázni kell rá. Sajnos teljes ellenfényben manőverezett. Néhány dokumentarista jellegű kép azért készülhetett róla.

Mikor Putyin is megjelent, akkor a PAK-FA is kellett végre, hogy repüljön

A közönségnapokon sokkal több repülőgép repült, például a kötelékek közül a Ruszkij Szokol, a Ruszkij Vityaz és a Strizsi Russz, utóbbiak szereplése azért volt különösen érdekes, mert a halálhírüket költötték, tehát néhány hete bizonyos források azt rebesgették, hogy a szuhojos és miges kötelékeket feloszlatja a légierő egy harmadik új formáció kedvéért. Most mindenesetre itt voltak. Még olyan oldtimerek is repültek, mint az I-16 Rata, vagy a MiG-3 második világháborús vadászgépek, sőt, a Berijev 200 amphibia, ami nyugaton is egyre népszerűbb, ha tűzoltásra bérelni kell, igaz, megvásárolni nemigen akarják a példányait.

Ilyen nincs mégegy: sugárhajtású nagy amphibia

Fotók: iho/repülés és Flight Global

Kapcsolódó hírek