Nagy a munka Hároson: bontanak és ideiglenesen építenek

Vörös Attila   ·   2018.03.23. 18:45
aa80_haros

Lassan egy hónapja tart a vágányzár a 40a vonalon Kelenföld és Érd felső között. A szakaszon egyszerre több ponton is munkavégzés zajlik, újjáépítik a pályát és az állomásokat is. Az utóbbi két napon egy nagyon érdekes munkát végeztek el Háros állomáson, ezt néztük meg pénteken.

Az állomás kezdőponti bejárati jelzői környékén húzódik egy aluljáró, amely a Nagytétényi utat köti össze a Duna-parttal, miközben áthalad a 40a, a 30a vonal és a 6-os út alatt. A jelenleg csak egysávos Vágóhíd utcai aluljárót a tervek szerint ki fogják szélesíteni, így új hidakat kell építeni a 40a vonalnak (korábban a 30a-nál már ez megtörtént, ott van elég hely). Mivel Háros vasúti elérését az építési forgalom és az élesztőgyár miatt folyamatosan fenn kell tartani, egy vágányon mindig elérhetőnek kell lennie az állomásnak. Először a bal vágány fölött egy ideiglenes hidat építenek fel – a forgalom addig a jobbon zajlik –, majd elbontják a jobb vágányt és ott már a későbbiekben a végleges hidat építik be. Ha az megvan, akkor a bal fölötti provizórium helyett is felépítik a végleges műtárgyat.

A daruzás főszereplői Hároson. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

Csütörtökön és pénteken történt a provizóriumok beemelése a bal vágányon. A hídelemeket pőrekocsikon szállították a helyszínre és a Swietelsky Kirow-darujával emelték be. A tolatási mozgások során a MÁV-Nosztalgia 114-es Púposa működött közre.

Közben az állomáson főleg bontási munkák zajlanak: vágány már csak néhány van az iparvágány elérése és tárolt építővonatok miatt. A régi Háros nagy részét a földdel tették egyenlővé, és ismerve a korábbi állomás állapotát, igazán szívmelengető ezt látni! A felsővezetéknek nyoma sem maradt, néhány új oszlop áll már, de a többség egyelőre csak a földön fekve várja a felállítást.

A helyszín a Google térképén

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek