Napokon belül búcsúznak az Ikarusok Nyíregyházától

Károly Szabolcs   ·   2018.03.05. 18:45
400px_ikarus_boldogkovaralja

Több mint egy éves csúszást követően februárban forgalomba álltak az új, CNG-hajtású, alacsonypadlós MAN Lion’s City autóbuszok a szabolcsi megyeszékhelyen. A város helyi tömegközlekedésében az alacsonypadlós Solarisokon kívül eddig Ikarusok, MAN-ek, midi Iveco-Kapenák és egy midi Credo is dolgozott, március idusától azonban már csak az új MAN-ek és a Solarisok maradnak. A nem lengyel kocsik egy jó hétig még tartalékos szerepet töltenek be, azt követően a jobb állapotúakat a helyközi fordákba csoportosítják át, a legrégebbi, húsz éven felüli Ikarusok sorsa azonban még kérdéses.

A Nyíregyházától elköszönő Ikarusok búcsúztatására két fotós különjáratot rendeztek: az ÉMKK Zrt. GZE-939 rendszámú, 1998-ban gyártott 263.10-esével egészen a zempléni hegyek közé merészkedtek el bő kéttucatnyian, a Németországot is megjárt, 1988-as évjáratú FVJ-479-es 280.02-essel pedig a várost járták be. A szerző az előbbi meneten vett részt, alább az útról készült képriportot lehet megtekinteni.

Az eddig a nyíregyházi hely fordákon dolgozó GZE-939-es Ikarus 263-assal Zemplénbe indult egy kisebb csapat a szabolcsi megyeszékhely autóbuszállomásáról. A képre kattintva a szerző felvételeiből készült galéria nyílik

A „Gezemice” becenevű 263-as hosszú időt követően szippanthatott tiszta, kellemes hegyi levegőt a városi szmog után. Az Ikarus-rajongó csapat a nyíregyházi autóbuszállomásról startolt, a járat úticéljául a Boldogkőváralja határában található boldogkői várat tűzték ki. Az útvonal Tokajon, Abaújszántón, Abaújalpáron, Arkán és Boldogkőváralján át vezetett az 1280-ban, 245 méter tengerszint feletti magasságban megépített, 1701-ben az osztrákok által felrobbantott, a közelmúltban azonban részlegesen helyreállított műemlékig. A zempléni táj szépségét, a természet által alkotott formákat még inkább kiemelte a március elején mostanában meglehetősen szokatlannak számító hótakaró.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek