Naprepülővel a Föld körül: Abu Dhabi–Abu Dhabi

iho   ·   2014.09.28. 08:45
cim

A Naprepülő jövő évi nagy kalandja a friss döntés szerint az Emirátusok fővárosában indul – adja hírül a svájci vállalkozás honlapja. Mint arról korábban beszámoltunk, immár a légi teszteknél tart a második különleges, kizárólag a napenergiával repülő, villanymotorokkal és légcsavarokkal hajtott Solar Impulse 2. Az első hasonló, de kisebb géppel végrehajtott sikeres repülések után jövőre indul a lehető legnagyobb vállalkozás: a glóbusz körberepülése, amelynek alapadatait már korábban elhatározták illetve közreadták. Eszerint a kísérlet márciusban kezdődik, Indián és Burmán majd Kínán keresztül tart a Csendes-óceánon át Amerikába, onnan pedig Dél-Európa vagy Észak-Afrika felett kell elérni a kiindulás helyszínét, az új hír szerint tehát Abu Dhabit. Természetesen az aktuális szakaszokat elsősorban az aktuális időjárás határozza meg.

(fotók: Solar Impulse)

A várhatóan 35 ezer kilométeres utat a számítások szerint 500 órányi repüléssel lehet majd teljesíteni, tíz szakaszban. Az egész földkörüli utazás a várakozásokkal, karbantartási periódusokkal együtt vagy öt hónapig tart majd, a tág időhatárt az indokolja, hogy az eddigi repülések során a menetrendhez képest sokszor napokig kellett várakozni, amíg a meteorológiai körülmények kedveztek a következő etapnak. A gép ugyanis, amilyen nagy fesztávolságú, annyira törékeny is, nem lehet kitenni túl erős szélnek, túl kemény turbulenciának.

A Solar Impulse 1. tavaly sikeresen átrepült az Egyesült Államok csendes-óceáni partvidékéről az atlantira. Igazság szerint régebben már tavalyra tervezték volna a nagyobb géppel a földkörüli utat is, azonban a második Naprepülő szárnyfőtartójának szilárdsági problémái miatt a 2-es gép, a HB-SIB építése csúszott, ezért az egyessel repültek még egy nagy feladatot, át Amerikán, amellyel sok értékes tapasztalat gyűlt össze a legnagyobb lehetséges táv legyőzéséhez. A feladat azonban jövőre nagyságrendekkel komolyabb lesz, mint az eddigiek, elég, ha arra gondolunk, hogy át kell repülni a Csendes-óceánt, márpedig az eddigi maximum másfél napos távokhoz képest ez vagy hat nap repülést jelent leszállás nélkül a végtelen víz felett.

Ehhez jobb teljesítmény, biztonságosabb konstrukció, erősebb sárkány és nagyobb teljesítményű motorok szükségesek. A Solar Impulse 2. fesztávolsága 72 méter, vagyis a legnagyobb utasszállítókkal egy kategória, miközben hozzájuk képest pehelykönnyű, és persze a sebesége is csak maximum 140 kilométer óránként, viszont a motorok nagyobb teljesítményűek, a légcsavarok is újak, javítottak a vezérlésen, a navigáción, a létfenntartó rendszereken. A pilótafülke pedig sokkal tágasabb, továbbra is csak egyszemélyes, de az autonóm vezérlés mellett nemcsak idő, de hely is van a repülőgépvezetőnek a pihenéshez.

El ne felejtsük: a földkörüli repülést is két pilóta hajtja végre, szakaszonként váltva egymást, a nagy vállalkozás két alapítója és kulcsembere: Bertrand Piccard és André Borschberg, akik a gép berepülése után már maguk is ismerkednek a második naprepülővel. A HA-SIB szűzfelszállása júniusban volt, ekkor egy berepülő pilóta ült a kormányoknál, azóta mindketten repültek már a géppel, Borschberg szeptember 9-én, Piccard kilenc nappal később.

A mostani tervek szerint a szétszerelt repülőgépet a svájci Payerne-ből tehergéppel szállítják Abu Dhabiba és ott ismét összeszerelik, felkészítik az útra. Előzőleg azonban a gép mondhatni fő attrakciója lesz az Abu Dhabiban januárban tartandó, és a megújuló energiákról szóló egyhetes világtalálkozónak.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.