Orosz–kínai utasszállító: kezdődik a hajtómű fejlesztése

iho   ·   2016.06.26. 11:15
cim

A TASSZ friss jelentése szerint az orosz elnök pekingi látogatása alkalmából az új polgári helikopterről írták alá a megállapodást. A híradás arra enged következtetni, hogy a fejlesztés elsősorban a kínaiak dolga lesz, az orosz fél, a Russian Helicopters szállítja a szükséges technológiákat és a forgószárnyas több rendszerét, de a kínaiak szervezik és vezetik a programot. A gép felszállósúlya 38,2 tonna a hasznos teher 10-15 tonna, a sebessége 300 kilométer óránként, a hatótávolság 630 kilométer, a szolgálati csúcsmagasság 5700 méter lesz.

Korábban írtuk:

Putyin elnök kínai látogatása alkalmából írják alá a közös kínai–orosz repülőgépfejlesztés megállapodásait, adta hírül az orosz repülési szakportál egy nappal az elnök pekingi érkezése előtt. Ami egyébként azért érdekes, mert az orosz–kínai szélestörzsű utasszállító programjáról már Putyin két évvel ezelőtti kínai tárgyalásian is konkrétan szó esett, sőt, mint akkor beszámoltunk róla, a kínai Comac már akkor egy éve megkezdte a 300 személyes, 12 ezer kilométer hatótávolságú gép alapvonalainak felvázolását.

Egy korábbi elképzelés a közös gépről: széles-lapos kéthajtóműves

Az orosz hírközlő szervek szokásos mód eléggé elnagyoltan fogalmaznak, felhetető, hogy csak a megvalósításhoz szükséges részfeladatok megoldásának szerződéseiről van szó, ugyanis a fejlesztésre vonatkozó alapvető megállapodást most két éve írta alá a COMAC és a United Airrcraft vezetője. Mindenesetre a korábban meghirdetett együttműködés nem csak a szélestörzsű utasszállítóra vonatkozik, hanem egy a Mi-26-osnál nagyobb, ahhoz képest kétszeres teherbírású(!), teljesen új óriáshelikopter fejlesztéséről is, de tavaly már „csak” a Mi-26-os továbbfejlesztéséről volt szó.

A legfrissebb konkrétum a programmal kapcsolatban az, hogy az orosz fél, közelebbről Rogozin miniszterelnök-helyettes néhány napja a kínai partnereket arról tájékoztatta, hogy megkezdődött az új utasszállítóhoz szánt 35 tonna tolóerejű hajtómű fejlesztési programját, és ehhez az orosz elnök személyes döntése nyomán elkülönítették a szükséges összegeket is. Rogozin jelezte, ilyen teljesítményű hajtóművet sem a Szovjetunióban, sem Oroszországban nem készítettek.

Kigördült már az Msz-21-es...

Ugyanakkor a híradásokban most mintha egy valamivel kisebb gépről esne szó, a korábbi 300 személyes koncepció helyett 250-280 személyes gép szerepel a közleményekben. Ami azt jelenti, hogy a nyugati típusok közül az orosz–kínai gép elsősorban a Boeing 787–Airbus A330(neo) piaci uralmát fenyegetné, nem a 777-est és az A350-est, mint azt korábban feltételezte a szakmai sajtó. (Egyébként a 35 tonnás hajtóműosztály is a 787/330-as nagyságú, tehát legkisebb méretű szélestörzsűeknek megfelelő tolóerő-kategória.)

A nagyívú tervekkel kapcsolatban ugyanakkor épp a nagy aviatikai lapok figyelmeztettek már korábban arra, hogy egy új szélestörzsű utasszállító programja hatalmas összegeket emészt fel, és feltehetően már Oroszország és Kína is nehezen engedheti meg magának, hogy a befektetett összeg ne térüljön meg. Hogy a fejlesztés terheit kétfelé osztják meg, az racionális meggondolás, ugyanakkor a most futó orosz és kínai utasszállító programok is jelzik, hogy a mostani gyártók típusai mellett nehéz lesz betörni arra a piacra, amely valóban kifizetődővé teszi a dolgot.

...és a C919-s is, de ezek a keskenytörzsűek még nem repültek

Az MSz-21-esnek és a C-919-esnek, az új orosz és kínai keskenytörzsű utasszállítónak ugyanis eddig gyakorlatilag nincs a gyártó országokon túl megrendelője, sőt, noha a kínai és orosz légitársaságok természetesen kötelező mód vásároltak az új típusokból, közben szinte mindegyik be kell, hogy szerezzen a nyugati gyártású gépeket is, mert egyszerűen nincs idő kivárni, amíg a preferált hazai típusok végre nemcsak hogy első példányukban repülni kezdenek, majd a másfél-két éves tesztprogram végeztével szolgálatba állnak, hanem amíg a gyártás is megfelelő mértékben felfut és elég gép készül a megrendelők igényeinek kielégítésére.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

MentésMentés

Kapcsolódó hírek