Qatar: mindenből nagyobbat, mindenből hamarabb!

iho/repülés   ·   2012.11.15. 19:45
cim4

A Qatar Airways erősen érdeklődik a 787-es alaposan megnyújtott változata iránt, ez derült ki a társaság vezérigazgatójának szavaiból az első Dreamliner átvételi ünnepségén. Akbar Al Baker elmondta: a Boeing adatai szerint a 787-10X olyan utasmérföldenkénti üzemeltetési költséget helyezett kilátásba, ami „az egyik legjobb”, bármilyen más géppel összehasonlítva.

A szókimondásáról ismert Qatar-vezér némi iróniát és szemrehányást is kevert mondandójába a késedelmes átadás miatt, amikor úgy fogalmazott: a Qatar megrendelt hatvan gépe közül 59 még leszállításra vár, úgyhogy a légitársaságban is megvan a kellő rugalmasság, hogy a 787-es gépcsaládon belül változtassa a megrendelését. (Közben a Qatar megkapta második 787-esét is, idén összesen négy 787-ese állhat forgalomba, először – a személyzetek gyors képzése érdekében – a Doha-Dubai vonalon.)

Ilyen lesz a szuperhosszú 787-es

Válaszában a Boeing polgári repülőgépgyártását felügyelő vezérigazgató, Ray Conner elmondta, hogy a Qatar mellett más légitársaságok is érdeklődnek az új variáns iránt, és nagyon reméli, hogy a gyártó igazgatótanácsa hamarosan zöld jelzést ad az altípusra.

Egy a Boeinghoz közelálló hírforrás úgy tudja: az igazgatótanács arra már felhatalmazta a cég vezetőit, hogy komolyan tárgyaljanak a jövendő vásárlókkal a szuperhosszú 787-esről. A változás e forrás szerint azért is lenne hasznos a Boeingnak, mert így felszabadulnak 787-8-as gyártási slotok, vagyis a már fixen megrendelt 787-8-asok gyorsabban kerülhetnek a légitársaságokhoz. Mint arról már többször beszámoltunk, a Boeing számára létfontosságú, hogy mennél hamarabb elérje a bűvös ezer példányos megrendelést, és minél gyorsabban adja át a gépeket, hogy a 787-es fejlesztésének költségei, a csúszásokból adódó plusz kiadásokkal együtt, megtérüljenek.

A Boeing mostantól havi öt Dreamlinert készít

A jelenleg gyártásban lévő 787-8-asokhoz képest a kilencesek 6,1 méterrel lesznek hosszabbak, a 10-eseknél még erre jön plusz öt és fél méter, ami a gép kapacitását mintegy 30 százalékkal, 300 utasra növeli. A Qatar szeretné, ha ennek az új, szupernagy 787-esnek a kibocsátó légitársasága legyen.

A 787-10X igazi jelentőségét az adja ugyanakkor, hogy ezzel a hosszabb törzsű, nagyobb 787-essel a Boeing közvetlen versenybe kezd az európai konkurencia, az Airbus jelenlegi legnépszerűbb gépével, az A330-assal, és ezzel a hosszú törzzsel válik igazi konkurenciájává az Airbusnál még csak most készülő A350-esnek is.

Hogy még érdekesebb a dolog, a Qatar Airways éppenséggel a kibocsátó légitársasága, tehát az első felhasználója az A350 XWB-nek is, de Al Baker ezzel a típuscsaláddal kapcsolatban is jelezte, hogy a légitársaság ejtette az eredeti megrendelését a 350-800-asokra, és helyettük 60 900-ast és 20 1000-est akar a gyártól, tehát ebben a típuscsaládban is a nagyobb gépekre szavaz.

A Qatar szeretné a 350-1000 gyártását előre hozni

Az Airbus ebben a pillanatban a közepes nagyságú 900-as első repülőképes prototípusát készíti, tehát a Qatar döntése nem befolyásolja a most következő egy-másfél év programját, a 900-asok gyártásának beindítását. Viszont a dohai társaság láthatóan rá akarja kényszeríteni az Airbust, hogy a tervezetthez képest hozza előbbre a nagyobb ezres verzó terveinek véglegesítését és gyártását. A sorrend most még a 800-as lenne, és az 1000-es program indítása csak egy évvel a 800-as után kezdődne.

Lapzártakor a Cathay Pacific is jelezte, érdeklődik a 787-10 iránt. A társaság az A330-asai helyett állítaná a tervezett Boeing-típust forgalomba, amelynek nagyobb lenne a hatótávolsága és jobbak lennének a gazdaságossági paraméterei. A társaságnak 34 330-asa van és tízre van rendelésre, a 787-10 annak függvényében lenne érdekes, hogy mikorra lehetne forgalomba állítani.

Kapcsolódó hírek