Repül a Perlan 2, jövőre irány a sztratoszféra, motor nélkül!
Sikeresen teljesítette szűzfelszállását az a különleges vitorlázógép, amellyel a tervek szerint 2016-ban hihetetlen magasságba, 27 ezer 500 méterre szeretnének emelkedni – motor nélkül – a program pilótái, Dél-Amerika magashegységei fölött, az Andok déli vonalának hullámterében, ahol a hegyvidék feletti hihetetlen emeléseket egy a sarkvidék felőli áramlás gerjeszti. Később pedig a cél a még nagyobb magasság, a 100 ezer láb, 30 kilométer elérése lesz. (A Tűzföldön uralkodó különleges meteorológiai viszonyokról, az ottani nagy hullámrepülésekről magyar rekorderünk, Hegedűs László, alias Bagoly beszámolóit tavaly olvashatták portálunkon, ő egyébként szintén írt a Perlan projekt nagyívű terveiről.)
Mint erről korábban beszámoltunk, a tavaly óta az Airbus által is szponzorizált Perlan Project első gépével, egy átalakított DG505M-mel 2006-ban 17 ezer métert sikerült elérni, a pilóták egyike az azóta elhunyt Steve Fosset volt. A Perlan 2 már a feladat végrehajtására épült speciális gép. Fesztávolsága 25,6 méter, tehát kisebb, mint a mai legnagyobb szabadosztályú teljesítménygépeké, viszont a nagy magasságban, a rendkívül ritka levegőben való biztonságos repülés érdekében a szárnynak viszonylag nagy a húrhosszúsága. Vagyis, ahogy a konstruktőrök mondják, a géppel nem lehetne jó helyezést elérni a szokásos vitorlázórepülő versenyeken, viszont magasabbra lesz képes emelkedni, mint a világ valaha volt, legnagyobb szolgálati csúcsmagasságban repülő gépei, az SR-71-es (85 ezer láb) és az U-2-es (72 ezer láb).
A másik nagy különbség a szokásos vitorlázógépekhez képest a kabin–törzs-kialakítás. Az egész törzset a kabinnal egyben alakították ki szénszálas műanyagból, a szokásos félre- vagy előrehajtható kabintető helyett néhány ovális ablakkal a pilóták számára. Ez annyit jelent, hogy a kétfőnyi személyzet túlnyomásos kabinban repülhet. A Perlan-1 pilótái még az U-2-esekhez rendszeresített magassági ruhában, szkafanderben kellett, hogy üljenek a pilótafülkében, a Perlan-2 túlnyomásos kabinja nemcsak hogy kényelmesebb szkafander nélkül, ami pedig a várhatóan sokórás repülések miatt fontos, de a pilóták könnyebben hozzá is férnek minden kezelőszervhez, kapcsolóhoz, amire a repülés közben szükségük van. A vastag magassági ruhák elhagyása egyben azt jelenti, hogy a gép elülső törzsét is keskenyre, áramvonalasra lehetett építeni. A pilótáknak persze így is kell speciális felszerelés, fűthető lábbelivel, mert ugyan a kabin jól szigetelt, de a külső hőmérséklet csúcsmagasságban mínusz ötven fok alá is süllyedhet.
A gép különleges, dupla ejtőernyős biztonsági rendszerrel repül, a farokrészen nyitható kisebb ernyő gyakorlatilag féklapként dolgozik, segíti, hogy szükség esetén, például ha kihermetizálódna a kabin, gyorsan lejuttassa a gépet olyan magasságba, ahol már van elég oxigén a légzéshez. Egy másik ballisztikus ernyőrendszer pedig a motoros kisgépekhez hasonlóan az egész gépet a földre teszi, persze megintcsak abban az esetben, ha valami baj lenne.
A gép, mivel nincs motorja és hajtóműve, a lehető legtisztább adatokat képes szolgáltatni a légkör állapotáról, műszerei révén új ismeretekkel térhet vissza a földre a sztratoszféra meteorológiai viszonyairól, vizsgálhatja a felső légkör ózontartalmát, és előkészítheti a jövendő Mars-utazásokat is, a vörös bolygó felszínén ugyanis hasonlóan ritka az atmoszféra, mint a Föld felett harminc kilométer körüli magasságban. De hasznos lehet az expedíció a földi légiközlekedés számára is, hiszen a 10–13 ezer méter körüli most szokásos utazómagasságban a légtér egyre zsúfoltabb: a Perlan-projekt értékes adatokat szolgáltat majd a nagyobb magasságokban történő repülésről, ami akkor lehet fontos, ha a nagy gyártók elszánják magukat szuper- és hiperszonikus álmaik megvalósítására... Mint erről korábban beszámoltunk, ilyen koncepciókat már a Perlan Projectet támogató Airbus is nyilvánosságra hozott.
Az első felszállásról egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Perlan 2, Jim Payne és Morgan Sandercock pilótákkal a kabinban, az Oregon állambeli Redmond Roberts Field repülőteréről startolva, 1500 méter körül oldott le a vontatóról. Amikor majd a sztratoszférába emelkedik, az oldási magasság 10 ezer láb, vagyis körülbelül háromezer méter lesz. A csapat az első repülési próbák után Nevadába települ, itt tesztelik a rendszereket, a tudományos felszerelést, majd 2016 júniusában kezdik az igazi kísérleti repüléseket Argentínában, de a 90 ezer lábnyi csúcsrepüléssel nem azonnal próbálkoznak, előtte több felszállásból fokozatosan növelik az elért magasságot.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
